Élelmiszerárak a fertőzés árnyékában
A koronavírus-járvány után csúcsra törő inflációt leginkább az élelmiszerboltok pénztárainál éreztük. Természetes, hogy adódik a kérdés, a száj- és körömfájás szlovákiai megjelenése, a rengeteg állat leölése után újabb drágulásra számíthatunk?
Van valami különös abban, ahogy egy láthatatlan, emberre gyakorlatilag veszélytelen vírus néhány hét alatt képes megtörni egy egész ország élelmiszer-önképét. Márciusban, amikor a száj- és körömfájás első eseteit megerősítették Szlovákiában, sokan csak legyintettek, ugyan, ez csak az állatokat érinti! De amit akkor nem láttak, és ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a járvány nem csupán mezőgazdasági probléma. Ez bizony az élelmiszer-biztonsággal, az önellátással és a hazai termelésbe vetett hitünkkel kapcsolatos mélyebb válság kezdete.
A száj- és körömfájás nem számít ritka betegségnek a világ más tájain. Az Európai Unióban azonban szigorúan ellenőrzik, és amint felbukkan, teljes telepek esnek ki a termelésből. Ezt láthattuk a Csallóközben is. Richard Takáč mezőgazdasági miniszter persze igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy nem lesz hús- vagy tejhiány, és drágulás sem várható, a gazdák, a szakértők és persze a józan paraszti ésszel gondolkodó ember tudja, a helyzet nem ilyen egyszerű. Nem minden mérhető kizárólag a boltban fizetett árakkal.
Napjainkban Szlovákia hús- és tejtermelő kapacitása már hosszú évek óta nem tudja kielégíteni a hazai keresletet, magyarán behozatalra szorulunk. A boltok polcain a tej gyakran lengyel, a hús szintén, vagy éppen cseh, magyar, spanyol illetve német. Ezért mondhatja bátran a miniszter, hogy nem lesz áruhiány, s valóban nem lesz, hiszen a piac képes feltölteni az élelmiszerboltokat. De mi lesz azokkal a gazdákkal, akiknek az állatait most leölték? Mi lesz azokkal, akik eddig is csak becsületből tartottak állatokat, éppen csak túléltek, és most semmilyen kompenzáció nem jön elég gyorsan ahhoz, hogy elkerüljék a csődöt? Mert igen, az állam kifizeti a kártérítést, de a bizalom, ami a pénznél is fontosabb lenne, régóta hiánycikk. De az is lehet, hogy sok gazdának elmegy a kedve az állattartástól.
A múlt heti hírek egyébként igazolják a drágulással kapcsolatos várakozásokat. A helyzetet ugyanis nem csupán a nálunk felbukkanó fertőzés bonyolítja, hanem a világpiaci események is.
Az egyik legnagyobb hazai húsfeldolgozó, a Tauris például arról számolt be, hogy a sertéshús ára az elmúlt két hétben jelentősen emelkedett, több mint 13 százalékkal, és ennek csak az egyik oka a száj- és körömfájás, a másik az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború.
– mondta a sajtóirodának Richard Duda, a vállalat vezérigazgatója. Naponta figyelik a járvány alakulását, a hazai és a környező országok reakcióit, rendeleteit, hogy a helyzet romlása esetén időben megtehessék a szükséges lépéseket, magyarázta a cégvezető. Szavai azt is jelentik, hogy több, nem csallóközi állattartónak hirtelen másik felvásárlót kell keresnie. Az árakra hatással lesz az is, hogy a vágóhidak is kiesnek a termelésből, vagy korlátozott kapacitással működnek.
A nemzetközi piacokon – főleg az USA és Kína közötti kereskedelmi háború miatt a globális sertéshúskínálat is szűkült. A szakértők szerint a következő hetekben további 5–10 százalékos drágulás valószínű, különösen a feldolgozott termékek, például a kolbász és a szalámik esetében. Közeledik a nyári grillszezon, ami szintén tolja felfelé ezeknek a termékeknek az árait.
Bár a száj- és körömfájás elsődlegesen a sertéshús árát érintette, a marhahús piacán is érezhető az árnyomás. A spekulánsok és a nagykereskedők kihasználják a piaci bizonytalanságot, és próbálják leszorítani a felvásárlási árakat, miközben a fogyasztói árakat szinten tartják vagy növelik. 3-7 százalékos áremelkedés várható a következő hónapokban, különösen a prémium húsoknál. Ha a járvány tovább terjed, még nagyobb drágulásra számíthatunk. A tej és tejtermékek esetében is nagyságrendileg egy-két százalékos emelkedés valószínű, de ezt lehet a legkevésbé megbecsülni.
És közben a vásárlók is megosztottak és különbözően reagálnak. Egy részük pánikszerűen kerülni kezdi a hazai terméket, másik részük épp ellenkezőleg, illetve megkezdte a felhalmozást húsból és tejből. Ez a kettősség egyébként is jellemző a hazai élelmiszerpiacra: egyszerre akarunk olcsót és jót, de közben nehezen viseljük el a valóságot, amelyben a kettő ritkán jár együtt.
Az önellátás élelmiszerből nem erősségünk, marhahúsból 75, tejből körülbelül 80, sertéshúsból mindössze 30 százalék származik szlovákiai gazdáktól.
Amellett, hogy munkahelyek és gazdaságok kerülnek veszélybe, az állam bevételei is csökkennek a hazai hús és tej kiesésével, amit ugyan lehet kompenzálni, de végső soron ismét csak a hazai termelők és az emberek fizetik meg a kiesést.
Ez a krízis újra felveti a régi kérdést: mekkora értéke van a hazai mezőgazdaságnak a politikai és gazdasági döntéshozók szemében? Egy falusi gazda, aki három generáció óta tenyészt szarvasmarhát, most lehet, hogy mindent elveszít. És mit kap cserébe? Egy sajtótájékoztatót, ahol elmondják, hogy nincs baj. Mert a boltban továbbra is kapható tej és hús. Még ha nem is az övé.
Ez a mentalitás a legnagyobb veszély. Nem a vírus, és nem is az árcédula, hanem az a hozzáállás, amely szerint a gazda lecserélhető, a helyi érték pótlékra váltható.
2025 szólhatna arról, hogy új alapokra helyezzük az élelmiszer-termelésről való gondolkodásunkat. De ehhez több kell, mint válságkezelés. Szükség van vízióra, őszinte beszédre és arra, hogy ne csak válság idején nézzünk a gazdák felé.
Megjelent a Magyar7 2025/15-16. számában.
