2011. május 13., 10:54

Egyre drágább az élet Szlovákiában

POZSONY. Az év elejétől szédítő ütemben nőnek az élelmiszerárak, s az elemzők szerint így lesz ez a következő hónapokban is. Áprilisban 3,7 százalékkal került többe a bevásárlás, mint egy hónappal korábban. A fő ok a kőolaj magas világpiaci ára és a kormány megszorító intézkedései.

A kereskedők előbb vagy utóbb rákényszerülnek arra, hogy növekvő, adó- és energiaköltségeiket ráterheljék a végtermékekre, vagyis a vevőkre. Az év második felében azonban nem kis mértékben az határozza majd meg az élelmiszerek árának alakulását, hogy milyen a termés – véli Boris Fojtík, a Tatra Bank elemzője. A magas árakért „megfizet“ a kormány is, népszerűsége csökkenésével, mutatott rá Martin Slosiarik szociológus.

A kialakult helyzet ugyanis az ellenzék vezető pártjának kedvez, a Smer kormányt kárhoztató érvrendszerének egyik eleme ugyanis az áremelkedés. A szociológus szerint a kormány jobb kommunikációval változtathatna a számára nem túl kedvező helyzeten. „Idén 100 millió eurót költ az állam családtámogatásra“ – mondta Rado Bao miniszterelnöki szóvivő. A legszegényebbek „természetbeni“ támogatásáról sem mondtak le. A szükséghelyzetben lévő családok lisztet és tésztakészítményeket kapnak.

A gazdaság teljesítményének negyedéves adatai meglepőek, a vártnál jobbak. A növekedés elérte a 3,5 százalékot, de még nem sikerült a „tigris“ szerepkörbe visszakerülni. Erre várhatóan az év végén kerülhet sor.


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.