Egyforma nagyok lesznek a helységnévtáblák
„A táblákat fokozatosan lecserélik, vagyis az cseréli le, aki az út kezelője“ – szögezte le Érsek Árpád közlekedési miniszter (Most-Híd) keddi somorjai sajtótájékoztatóján. A községi utak mentén található táblákat tehát a települések, a 2. és 3. osztályú utak mentén levőket a megyék cserélik le, az 1. osztályú utak esetében pedig ez a feladat a közlekedési minisztérium alá tartozó Szlovák Útkezelő Vállalatra (SSC) hárul – írja a Pravda.sk, a Pravda napilap internetes portálja.
Érsek Árpád elmondta, az 1. osztályú utakon összesen 384 táblát kellene lecserélni, azok közül 325 magyar, a többi pedig ruszin nyelvű. A kisebbségi nyelvű táblák ügyével a belügyi tárca új, idén februárban hatályba lépett rendelete foglalkozik. A módosítást Érsek közlekedési miniszter kérte, s szerinte biztosítja azt, hogy a nemzeti kisebbségek nevén íródott táblákat még jobban észre lehessen venni. „Azt gondolom, hogy ez most komfortosabb és európaibb megoldás, mint az eddigi volt“ – értékelte a helyzetet Érsek.
A települések kétnyelvű megnevezése Szlovákiában akkor lehetséges, ha az adott helységben élő nemzeti kisebbség számaránya legalább 20 százalék. A tárca szerint a táblacserét majd fokozatosan hajtják végre azért, hogy az aránytalanul ne terhelje meg az útkezelő vállalatok költségvetését. Egy tábla 108 euróba kerül áfával együtt.