2017. július 19., 14:17

Becsődölt a Rapid life életbiztosító, az ügyfelek semmit sem kapnak

KASSA. Csődöt jelentett a 15 500 ügyféllel rendelkező kassai Rapid life életbiztosító – tájékoztatott a Szlovák Nemzeti Bank - NBS, amely június közepén csődgondnokság alá helyezte a céget.
201707191400490.00000000000000000000000000000001a_rapid.jpg

„A biztosító fizetésképtelen, nincs elegendő pénze az ügyfelek kifizetésére, illetve működése biztosítására“ – jelentette ki az NBS pénzpiacot felügyelő részlegének igazgatója, Vladimír Dvoøáèek.

Irena Sopková, a biztosító nevében megerősítette: a következő napokban hivatalos javaslatot tesz a csőd kihirdetésére.

A Trend hetilap ugyanakkor rámutatott: Szlovákiában ez csupán a második eset, hogy egy biztosító becsődölt. Előzőleg a Közlekedési Biztosítóval (Dopravná poisovòa) 2001-ben történt ugyanez.

Eltűntek a pénzek

Sopková kijelentéséből az is kiderül, hogy az ügyfeleknek nem érdemes arra számítaniuk, hogy a biztosító valamit is visszafizet a pénzükből. „99 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a Rapid life semmit sem kap“ – szögezte le.

A biztosítót ugyanis rossz helyzetben találták, több milliós tartozásokat halmozott fel, a még meglevő vagyonát pedig lefoglalják az árverezők. Egy hónap alatt kiderült: a biztosítónak több mint 15 ezer ügyfele van, közülük hozzávetőleg 500-an már érvényes szerződéssel rendelkeznek, s a biztosító közel 3 millió euróval tartozik nekik.  

A Rapid life-nak csak a 2018. december 31-ig érvényes szerződésekben foglaltak kifizetéséhez 47 millió euróra lenne szüksége. Ezen összeggel azonban nem rendelkezik és azt semmiképp sem tudja megszerezni.

Sopková a Rapid life-nál talált vagyon jegyzékét is közzétette. A biztosító bankszámláin 65 ezer euró található, valamennyi pénzt lefoglalta a végrehajtó. A megmaradt vagyon, így a bútor és a gépek értéke Sopková szerint 26 ezer euró lehet. A Rapid life-nak 5 autója van, amelyeket szintén lefoglalt a végrehajtó. A pénztárban tartott készpénze csak alig ezer euró volt. Emiatt Sopková nem tudta megmondani, hogy az ügyfelek hogyan is szerezhetnék vissza a saját pénzüket.

Elveszíti a licenszét

Miután a Kassa I-es számú Járásbíróság hivatalos árverést hirdet ki a Rapid life esetében, az ügyfeleknek 45 napjuk lesz arra, hogy bejelentsék: a biztosító mennyi pénzzel tartozik nekik, azután a vagyont árverés útján eladják.

Az árverés meghirdetésekor a Rapid life elveszíti licenszét. Az NBS azt ajánlja, hogy az ügyfelek már ne fizessék be a biztosítási díjakat. „Az aktuális helyzetben az ügyfeleknek nincs okuk tovább fizetni a biztosítónak“ – mondta Roman Fusek, aki a NBS-nél felel a pénzügyi fogyasztó védelméért.

Sopková arról is beszámolt, hogy feljelenti a Rapid life korábbi vezetését. A menedzsereket ugyanis csalással és a pénzek átmosásával gyanúsítja. Õk például a cégből kimentették a biztosító kassai székhelyét, az épület 1,5 millió eurót ér.

A biztosító azért is került problémás helyzetbe, mert pár éven át alacsonyabb biztosítási díjat szedett be az emberektől. Az összeget 1995-ben az akkori pénzügyi szabályozási hivatal is jóváhagyta.

Az NBS 2007-ben jött rá a hibára, s a biztosítót saját tartalékai kiegészítésére szólította fel. Ahelyett, hogy a részvényesek a hiányzó pénzeket a biztosítóba helyezték volna, a Rapid life azokat az ügyfelektől kezdte elkérni. Többen emiatt feljelentést tettek a cég ellen.

Megosztás