Banki illetékek - Ügyfél, fizess!
A versenyhivatal azt vizsgálja, hogy a bankok nem kötöttek-e kartellszerződést, mert megtévesztően hasonló kamat- és illetékpolitikát folytatnak. A betéti- és lakáshitel-kamatok mértékét, illetve az illetékek nagyságát és milyenségét hasonlítják össze – erősítette meg a Sme értesülését Alena Sedláková, a versenyhivatal szóvivője. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen időszakot vizsgálnak.
Ivan Mikloš az év elején fogalmazta meg gyanúját, hogy létezhet valamiféle megállapodás a pénzintézetek között. Ezután lépett a versenyhivatal és adatokat kért a bankoktól.
A Fico-kormány korábban azt a megoldást szorgalmazta, hogy a bankok fizessenek bankadót, a jövedelmük 0,75 százalékát. A jobb-közép kormány ezt 0,2-ra mérsékelné, ami még mindig magasabb a külföldön szokásosnál. A törvénytervezet tárcaközi vitája már lezárult, a bankadó parlamenti elfogadásáról azonban egyelőre nincs politikai egyezség.
Időközben a szlovákiai bankszektor erőteljes növekedésnek indult. Az év első felében 431,4 millió euró nyereséget zsebeltek be a bankok, ami 80 százalékos növekedést jelent. Ezen belül 4,7%-kal emelkedett a banki illetékekből származó tiszta nyereség, amelynek összege 227,4 millió euró.
Ennek ellenére májustól megfigyelhető az illetékek emelkedése és szeptembertől további nagy változásokat jeleznek a bankok. Az árlisták azonban „olvashatatlanok” az egyszerű ügyfél számára. „Ha az ember kap egy 30 oldalas listát az új banki illetékekről, nagyon nehezen tudja összehasonlítani a korábbi árakkal” – mondja Maroš Ovèiarik elemző.
Szlovákiában azokért az alapszolgáltatásokért is fizetni kell, amelyek tőlünk nyugatabbra ingyenesek. Csehországban törvény tiltja a bankoknak, hogy illetéket számoljanak fel azért, ha az ember a saját számlájára készpénzt helyez el. Szlovákiában nincs ilyen törvény, és egyelőre nem szerepel a pénzügyminisztérium tervei között a banki illetékek megregulázása.
Az OTP augusztus 1-től, a VÚB augusztus 6-tól, a Szlovák Takarékpénztár és a ÈSOB július 1-től módosított néhány illeték árán, a Postabank és a Dexia szeptemberben emeli szolgáltatásai árát.