Árvízvédelmi hozzájárulás
POZSONY. A munkahivatalok az újévtől az eddigi 6 hónapos határidőn túl is nyújthatnak ún. árvízvédelmi hozzájárulást azoknak a községeknek, ahol a munkanélküliség nem haladja meg a 25 százalékot.
Ezzel a lépéssel munkahivatalok arra ösztönzik a községeket, hogy a lehető legrövidebb idő alatt foglalkoztassák az állástalanokat az árvízmegelőző munkálatok során.
Az állami árvízvédelmi hozzájárulás a munkanélküliség csökkentésére, az árvíz következményeinek elhárítására és az árvízmegelőző munkálatokra fordítható. A községek igényelhetik és olyan jogi személyek, amelyek alapítói-fenntartói a települések, vagy a vízgazdálkodási-folyami gondnokságok.
A támogatás az említett munkálatok megvalósításával összefüggő bérek 95 %-nak pótlására (legfeljebb a létminimum kétszeresének magasságában) vagy munkaeszközök vásárlására (az áru értékének legfeljebb 95 %-ra) fordítható. Ez utóbbi esetében a támogatás nem haladhatja meg munkahelyenként a 40 eurót.

Forrás
Hírek.sk