2018. február 19., 13:49

Állami támogatásból képezhetik át dolgozóikat a munkáltatók

POZSONY. A munkáltatók már benyújthatják a projekteket az alkalmazottaik átképzésére, illetve a munkanélküliek közvetlenül a munkahelyükön való bedolgozására szolgáló állami támogatások igénylésére.
201802191015330.munk01.jpg

A munkaügyi minisztérium februárban írta ki az egyes ágazatok számára fontos készségek fejlesztését célzó projektek finanszírozására vonatkozó felhívásait.

„Az ilyen projektekre 10 millió eurót különítettünk el ez év szeptember közepéig“ – pontosította Ján Richter munkaügyi miniszter. Hozzátette, ha a cégek részéről nagy érdeklődés mutatkozik a felhívás iránt, akkor növelhetik a pénzeszközök nagyságát.

Több millió euró az átképzésekre

A munkaügyi tárca egyúttal szeptembertől a munkaügyi hivatalokkal együttműködve 14 átképzési tanfolyamot indít 18 500 munkanélküli személy részére.

A tanfolyamokat a szakmai irányultságuk tekintetében az ipari cégek szükségletei alapján válogatták ki, s azokat a kérésük alapján az egyes munkakörök ellátásával összhangban véglegesítették – mondta el Richter.

„Erre a célra 16,8 millió euró lett elkülönítve“ – közölte a tárcavezető.

Megosztás