2012. március 22., 09:59

Aki kapja marja? - Tátra alatti telkeket osztott a Szlovák Földalap

POZSONY. Gašparoviè államfő tilalma ellenére folytatódtak a telekügyletek a Szlovák Földalapnál (SPF). A kormány leköszönésének napján 81 restitúciós kérelmet hagyott jóvá az állami intézmény.

Zoltán Kovács (Most-Híd), a Földalap igazgatótanácsának elnöke megerősítette, 81 átruházásról döntött az állími intézmény, valamennyi csere egy járáson belül található földekre vonatkozik. Szerinte a Földalap a törvénnyel összhangban  járt el. A Pravda napilap ugyanakkor úgy véli, olyan Tátra alatti telkek átruházását is engedélyezte szerdai ülésén a Szlovák Földalap, amelyeket utólag megkérdőjelezhet az újonnan felálló Fico kormány arra hivatkozva, hogy cseréjük előnytelen az állam számára. 

Az egyik esetben a kérelmezőnek a Késmárk (Kežmarok) melletti ¼ubica községnél található földjéért Nagylomnic (Ve¾ká Lomnica) mellett adtak parcellákat. Míg a ¼ubica melletti telek piaci értéke négyzetméterenként 8 euró, addig a Nagylomnic mellettieké több mint 20 euró. A másik gyanús eset a Budmerice melletti szántóföldet érinti. Az itt található parcellákat a Bazin (Pezinok) melletti Vinicéhez tartozókra cserélik. Itt is sokszoros az árkülönbözet.

A Pravda rámutat, a Szlovák Földalap a Most-Híd által igazgatott mezőgazdasági tárca alá tartozik, s a Szlovák Földalapot is a Most-Híd jelöltje vezeti. A lap szerint a tanács szavazása után Eva Šimkovánál (Most-Híd), a Földalap főnökénél van az ütőkártya, mert az ő aláírása nélkül nem kerülhet sor a földcserékre.

Robert Fico jövendő kormányfő múlt héten nemtetszését fejezte ki a Földalap tervezett ülése miatt. Óvott attól, hogy az új kormány beiktatása előtt pár nappal gyanús földcseréket hajtson végre az állami intézmény. Kételyt ébresztett a majdani kormányfőben az a tény is, hogy a felügyelő bizottság tagjai csak pár órát kaptak a 81 restitúciós és 98 adásvételi szerződés áttanulmányozására, holott a Földalap belső előírásai szerint az ellenőrző szervnek a tanácskozás előtt legalább egy héttel meg kell kapnia az alapanyagokat.

"A tanácsnak nem kellett volna döntenie. Az államfő szolgálati útja után tájékozódni fog a földalap döntéseiről“ – kommentálta a telekcserékkel kapcsolatos tegnapi döntést Marek Trubaè elnöki szóvivő.

A Pravda emlékeztet, a mostani telekosztás hasonlít a Fico-kormány alatt kirobbant restitúciós botrányra. Akkor a Meèiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom mezőgazdasági minisztere,  Miroslav Jureòa székébe került a tranzakció. A kérelmezők akkor is sokkal értékesebb földekhez jutottak a csere révén,  mint amire szakértők szerint jogosultak voltak. A botrány kirobbanása után a Földalap vezetőit menesztették, és megváltoztatták az előírásokat. Az új szabályozás értelmében a restitúciós földek cseréje csak egy adott járáson belül lehetséges.

Megosztás