A Wizz Airt pótolni képes légitársaságot keresnek Kassán
Az érintett felek mindegyikét hideg zuhanyként érte a fapados légitársaság döntésével kapcsolatos csütörtöki értesülés, amit a Kassai repülőtér (Letisko Košice) képviselői is megerősítettek, akik szerint a járatok mindegyike jó utasforgalmi számadatokkal rendelkezett. A pénteki találkozón döntés született arról, hogy a légi személyszállításban meghatározó, erős társaságok után néznek, egyben lehetőséget biztosítva arra, hogy a jövőben további egyenes repülőjáratok indulhassanak Kassáról.
„Az önkormányzat részéről mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Wizz Air légitársaság távozását követően is minél hamarabb a korábbi szintre emeljük a kassai légi utasforgalmat. Egyszóval a hátrányból előnyt kívánunk kovácsolni" – nyilatkozta a tárgyalást követően Rastislav Trnka kassai megyefőnök, aki azt is megerősítette, hogy a partnerek haladéktalanul áttekintik a kontinuitás fenntartásának lehetőségeit a 2018-as esztendő járatainak vonatkozásában
„A 2017-es esztendő tapasztalata, amikor is a Kassai repülőtér utasforgalma megközelítette az 500 ezret, bizonyosan a legékesebb bizonyítéka annak, hogy nő a járatok iránti kereslet. A légi összeköttetés ugyanolyan fontos a külföldi látogatók idevonzása szempontjából, ahogy a régi és új beruházókkal való kapcsolattartás, illetve annak kiépítése. Régiónk a világhoz való közelebb vitele minden lakosának, de az itt élő vállalkozóknak is közös érdeke, ami a régió gazdasági fejlődésének mutatóin is meglátszik, legyen szó akár az idegenforgalomról, akár a gazdaságról" – hangsúlyozta Trnka.
