A Smer képviselője 24 ezer eurós bírságot kapott
"A vonatkozó alkotmánytörvény kétféle megsértését állapítottuk meg. Az egyik az volt, hogy képviselőként is megtartotta a vállalkozását, a másik pedig az, hogy annak a statutáris képviselője is ő volt. Mindkét törvényszegésért hat havi, tehát összességében 12 havi bérének megfelelő bírságban részesült" – mondta el a bizottsági ülés után annak elnöke, Martin Poliaèik (SaS).
Mindezt Kubánek esetében Jozef Burian (Smer-SD) aztkövetően javasolta, hogy a koalíciós képviselők nem értettek egyet az eredeti 108.000 eurós bírság kiszabásával. Eközben egy alkotmánybírósági döntésre hivatkoztak. Burian azt gondolja, hogy a törvényszegéseket nem kell évek szerint szétosztani, illetve kilenc eljárást indítani. Így azokat két eljárásba tömörítette.
Kubánek elfogadta, hogy vétett, miután ellenőrizte a különféle adminisztratív ügyeit. Erről értesítette az illetékes bizottságot is, és újból leszögezte: hajlandó viselni a következményeket.
"Ez az én hibám. Vétettem, s viselnem kell annak következményeit" – jelentette ki az eljárás indítása után Kubánek, aki ki akarja fizetni a pénzbírságot. Hozzátette: első alkalommal sértette meg az alkotmánytörvényt, s azóta már rendet teremtett. "Mindenről lemondtam, így az ügyvezetésről is, és a cégemet is megszüntettem" – mondta a Smer-SD képviselője.
