A pénzügyminisztérium olcsóbb gyorsforgalmi utat akar Kassa felé
Lehetséges megoldás
„Megoldás lehet például a félprofilban működő gyorsforgalmi út, vagy az 1. osztályú út modernizálása, melynek során a városokat és falvakat kikerülő utakat is építenének” – vázolta a lehetőségeket Kišš.
Szerinte így más prioritások finanszírozása is teret kapna, amelyekre a régiónak szüksége van. „Akkor értékeljük majd az új projektet, amelyen a közlekedési tárca a Nemzeti Autópálya Társasággal együtt dolgozik, ha az elkészül” – tájékoztatott Kišš.
Így reagált Kišš az érintett falvak polgármestereinek és a közlekedési minisztériumnak a kijelentéseire a pénzügyminisztérium előzetes álláspontjával kapcsolatban az R2-es építésére vonatkoztatva.
Szerinte nem rentabilis a gyorsforgalmi út építésének folytatása Kriványtól Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó és Kassa irányában.
A miniszter az építkezésre szavaz
Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter elmondta, hogy az R2-es néhány szakasza Zólyom és Kassa között az építkezés haladó szakaszban vannak, és a finanszírozás biztosítása mellett rövid időn belül kiírhatnák a közbeszerzési pályázatokat, hogy ki legyen az építkezés kivitelezője.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy a kormány találjon pénzt az autópályák és gyorsforgalmi utak előkészületeinek és megépítésének folytatására. Tudatosítom, hogy egyértelműen meg kell határozni a prioritásokat, de azt tartom a legfontosabbnak, hogy ezek a prioritások a következő kormányok számára is érvényesek legyenek” – hangsúlyozta a közlekedési tárca vezetője.
A polgármester nem ért egyet
A pénzügyminisztérium előzetes álláspontjával nem ért egyet Pavel Greksa, a Losonci járásbeli Vámosfalva (Mýtna) község polgármestere sem, aki emiatt a héten lemondását is bejelentette, egyúttal jelezte azt is, hogy indulna megyeelnök-jelöltnek. Greksa egyúttal a gyorsforgalmi utakért felelős kormánybiztos az R2-es megépítésén dolgozó Közép elnevezésű munkacsoportjának is tagja.
„Nem lehet mindent csak a pénz szempontjából megítélni, hiszen itt ennek az elmaradott régiónak a további fejlesztéséről van szó. Ha nem készül el az út, nem jönnek ide a befektetők, és Nógrád és Gömör teljesen elnéptelenednek majd” – hangsúlyozta Greksa. Hozzátette, a jelenlegi kormány programjában prioritásként jelölte meg a gyorsforgalmi út megépítését.
Az R2-es megépítése mellett szól az az érv is, hogy ez lenne a legrövidebb összeköttetés Pozsony és Kassa között, ezt a déli útvonalon lehetne kivitelezni.