A legtöbb munkanélküli a szakközépiskolák végzősei közül kerül ki
A 4 152 munka nélkül maradt végzős csaknem 45 százaléka szakközépiskolában érettségizett.
„A második legnépesebb csoportot a főiskolai végzettséggel rendelkezők képezik, számuk eléri a 2 201-ez, arányuk a munkanélküli végzősökhöz viszonyítva pedig a 23,9 százalék” – magyarázta Richter és hozzátette: a munkaügyi tárca által regisztrált 2017-es adatok tendenciát mutatnak, már jó néhány éve hasonló munkanélküliségi számok vannak Szlovákiában.
A miniszter szerint az okok a középiskolák rossz struktúrájában keresendők. A csoporton belül is a legtöbb munkanélküli a „társadalomtudományok, szolgáltatás” szakirányú végzősök közül kerül ki, mindemellett ők képezik a szakközépiskolások legnagyobb hányadát.
A villanyszerelőknek sincs munkájuk
„Ha ezt tovább bontjuk, megállapíthatjuk, hogy a „gazdaság és szervezés, kereskedelem és szolgáltatások" szakirányokból kerül ki a legtöbb munkanélküli, vagyis a kereskedelmi akadémiák és a gimnáziumok végzősei köréből" – pontosított Richter.
Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkanélküli végzősök 30 százalékát az elektrotechnikai, gépészeti és fémfeldolgozói, építészeti, földméréstani és geodéziai szakközépiskolák adják, bár ők három-hat hónapon belül találnak munkát, végül kikerülnek a munkahivatalok nyilvántartásából.
„Úgy tűnik fel, hogy szakmai felkészítésükben van a hiba. A keresett szakmák terén még mindig nagy a különbség abban, amit tanítanak a diákoknak, és amire valójában szükségük lenne” – jegyezte meg a tárcavezető.
