2022. április 24., 14:24

Új elnöke van a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának

2022. április 21-én tartotta meg a Selye János Egyetemen működő Hallgatói Önkormányzat az elnökválasztó küldöttgyűlést, amelyen Mészáros Jánost választották meg a szervezet következő elnökének.

Selye Egyetem - HÖK

„Gyere, jó lesz HÖKözni!” – hangzott el Mészáros János bemutatkozásában.

Ezzel a mondattal indult el János egész HÖKös karrierje 2019-ben, majd fokozatosan vált élete részévé maga a HÖK.

Munkássága elején egyszerű tagként segítette a Hallgatói Önkormányzat munkáját, majd küldöttgyűlési feladatokkal és rendezvényszervezéssel is bővült a feladattára.

2020 óta alelnöki pozíciót tölt be Fóthy Noémi elnökségében a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon, emellett pedig Páldi Ádám EHÖK elnökségében tevékenykedik Tudományosságért felelős pozícióban. Mindezek mellett sok más téren is kipróbálta magát, és lassan több mint egy éve dolgozik az egyetemi politikában, a gazdasági és a külügyi feladatok terén is. Így Páldi Ádám bizalmát elnyerve segíti munkáját, mint megbízott Alelnök - közölte velünk Mészáros János az elnökválasztáson.

János az általa felállított elnökségi tagokkal, mint pedig a Kari elnök jelöltekkel konzultálva és teljes egyetértés alapján válogatta össze a mandátumi időre szóló terveit.

Selye Egyetem - HÖK

Többek között szeretnének Nyílt HÖK gyűléseket tartani, hogy a hallgatók betekintést nyerhessenek a szervezet munkájába és ez mellett célul tűzték ki megszüntetni a koronavírus kezdete óta kialakult bizalmatlanságot a hallgatókban és az Ász nevű folyóirat online formában való megjelenítését is.

Az elnökválasztó küldöttgyűlés Mészáros János megválasztásával az újdonsült elnök csapatát is megválasztotta.

A külügyekért felelős elnökségi tag Mgr. Fóthy Noémi, a rendezvényekért felelős elnökségi tag Bc. Borkovič Barbara és a kommunikációért felelős elnökségi tag Židek Alexandra lett. 

Mészáros János végszóként pedig egy latin jelmondatot választott, „Nulla dies sine linea!”, vagyis, hogy egy nap se teljen el anélkül, hogy nem tennénk valamit a hallgatókért!

Ezzel egy időben a küldöttgyűlés lefolytatta a Kari Elnökválasztásokat is.

A Gazdaságtudományi és Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke Ružík Zsófia, alelnöke Lakky Péter, kommunikációért felelős elnökségi tag Milotai Tamás és a tanulmányokért felelős elnökségi tag Sipos Zotmund Balázs lett.

A Tanárképző Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke Žemlička Adrián, tanulmányi és hallgatói ügyekért felelős elnökségi tag Józsa Viktória és kommunikációért és marketingért felelős elnökségi tag Židek Alexandra lett.

Az elnökségek mandátuma május 1-től lép érvénybe.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.