Tesztelési maraton előtt az iskolák

2021. január 10., 11:39
ma7

Hónapok óta távoktatásban részesülnek a diákok. Mi tagadás, ebbe már nemcsak ők, de a pedagógusok is alaposan belefáradtak. Semmivel sem lehet pótolni ugyanis a személyes találkozást, nem is beszélve arról, hogy a tananyagnak jó, ha a felét át tudják venni. Az oktatási minisztérium az egyre romló járványhelyzetben teszteléshez köti az iskolák fokozatos újranyitását. De hogy ez miként valósítható meg, van-e értelme és milyen feladatokat ró az iskolavezetőkre, polgármesterekre egyaránt, erről adunk látleletet a Felvidék minden tájáról.

Az online oktatás soha nem lesz egyenlő a klasszikus tanítással

Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatónője a ma7-nek elmondta, Szencen az önkormányzattal együttműködve hozzák létre a tesztelési pontot az iskola tornatermében, csak az iskola alkalmazottai, diákjai és szüleik számára, mint ahogyan a többi iskola is a városban.

A szenci magyar alapiskola biztosítja a szülők köréből a tesztelő egészségügyi szakembereket, illetve az iskola alkalmazottai közül az adminisztratív munkaerőt. A tesztelő pont létrehozásának adminisztratív és gazdasági-pénzügyi részéért az önkormányzat felel. A tesztelést ábécé szerinti beosztásban szeretnék végezni, hogy senkinek ne kelljen hosszasan várakozni.

iskola - Szenc
Branislav Gröhling oktatási miniszter november végén látogatta meg a Szenczi Molnár Albert Alapiskolát. A képen balról: Dušan Badinský, Szenc polgármestere, Branislav Gröhling miniszter, Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatónője és Párkány Antónia igazgatóhelyettes

Arra a kérdésre, hogy van-e értelme annak, hogy csak az egyik szülőt tesztelik le, Matus Mónika a következőket válaszolta:

Nem tartom értelmes gondolatnak, hogy csak az egyik szülőt kell letesztelni, de még mindig jobb ötletnek tartom, mint tesztelés nélkül visszalépni, úgy, hogy közben a kollégáim, akik közül nem egy tartozik a rizikós csoportba, naponta kitegyék magukat az ellenőrizetlen fertőzésveszélynek”.

Maurský Nagy Mónika, a Pozsonypüspöki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda igazgatója elmondta, a tesztelést január 7-9. közé tervezték a fenntartó segítségével és vezetésével. Ahogy a múlt hét folyamán is szervezték, egy esetleges teszteléshez a fenntartó segítségével a körzeti hivataltól kérvényezett antigén tesztelés fog megvalósulni az iskola tornatermében egy törvényes képviselő, a gyermek és minden iskolai, óvodai alkalmazott számára. Ezenkívül az iskola fenntartója mobil tesztelési lehetőséget is biztosít a községháza egyik épületében. Az anyagi hátteret az iskolaügyi minisztérium biztosítja.

Maurský Nagy Mónika elmondta azt is, az online oktatás soha nem lesz egyenlő a klasszikus tanítási formákkal, nehézkesebb, lassabb a haladás, főleg a technikai problémák: internet kiesése, hálózat lemerítése, kamera hiánya miatt.

Hozzátéve, hogy a legnagyobb gondot inkább a gyerekek közti szociális kapcsolatokban látják, az élő kommunikáció  és az igazi iskolai diákélet hiányában.

iskola - Pozsonypüspöki

„Ezért is reménykedünk, hogy minél hamarabb javul a helyzet. Mindenkinek kívánok ezúton is főleg egészséget, türelmet és kitartást” – üzente a püspöki alapiskola igazgatónője. (radi)

A Csallóközben is összefogtak az önkormányzatok és az iskolák

A Felsőpatonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója, Horváth Zoltán úgy véli az iskolák 1-4. és 5-9. évfolyamát egyszerre kellene letesztelni, s az sem volna nagy baj, ha január 25-től kezdődne el a tanítás az iskolai intézményekben.

,,Az állami rendeletekkel ugyanis óriási bonyodalmakat okoznak az iskolai vezetőknek, hiszen volt arról szó, hogy január 11-én indul meg újra az oktatás (nem távúton), ezért előre leszerveztük a teszteléssel kapcsolatos eljárásokat az önkormányzattal és a diákok szüleivel is. Kialakítottunk egy tesztelési helyiséget, hogy minden gördülékenyen folyjon. Természetesen az önkormányzat és a polgármester is mindenben támogatott bennünket, az ő vállukat terheli a tesztelés költségvetése. Ám a tesztelést nem vittük végbe, mivel január 11-től az alsó és felső tagozat is visszatér az online oktatáshoz.”

A felsőpatonyi alapiskola kisiskolának számít és mivel kevés gyermek tanul az intézményben, ezért az iskola igazgatósága nem tudná megoldani segítség nélkül a tesztelést.

Horváth Zoltán igazgató szerint az lenne a megoldás, ha mindkét szülőt és a gyermeket is letesztelnék, így talán lenne értelme a tesztelésnek. Az igazgató az egészségügy és a katonaság segítségét is fontosnak tartaná, hiszen az intézmények egyedül ehhez nagyon kevésnek bizonyulnak, s nincsenek felkészülve ekkora terhelésre.

Hájos Zoltán Dunaszerdahely város polgármestere portálunknak azt nyilatkozta, hogy szerinte hamarabb kellett volna előrukkolni a pedagógusok, a diákok és a szülők tesztelésének ötletével. A karácsonyi időszakban az emberek (akik komolyan vették) lényegesen kevesebb időt töltöttek olyanokkal, akik fertőzöttek lehettek, vagy akiktől elkaphatták volna a vírust, hiszen mindenki igyekezett otthon maradni.

hájos zoltán
Fotó: Rózsár Vince
Dunaszerdahely városa felkészült a tesztelésre, hasonlóképpen járunk majd el, mint az országos tesztelések alkalmával. Az iskolák tornatermét vennénk igénybe, mint legutóbb. Jelen esetben öt iskola érintett, plusz az óvodák, s ehhez még hozzávesszük a városi alkalmazottakat és a szülőket is. Csak az a kérdés, hogy lesz-e elegendő teszt, illetve megfelelő számú egészségügyi dolgozó.”

Dunaszerdahely város vezetősége fontosnak tartja a tesztelést, hiszen a hangsúly az emberek egészségén és biztonságán van. (reczai)

Nagymácsédon remélik, lesz elegendő teszt

Narancsík Sylvia, a Galántai járásban található Nagymácsédi Mészáros Dávid Alapiskola igazgatója maga intézi iskolája tesztelését. Mint mondta, vannak városok és községek, ahol a polgármesteri hivatal veszi a kezébe a dolgok irányítását, de ők úgy egyeztek meg Nagymácséd polgármesterével, hogy az igazgatóság intézi a szükséges tennivalókat.

Az intézményvezető hozzátette, a bürokrácia szempontjából nem egyszerű dolog leteszteltetni egy iskola dolgozóit, diákjait és azok szüleit. Már december 18-a után be kellett jelenteniük az oktatásügyi minisztériumba, hány tesztet igényelnek. Mivel ekkor még csak a felső tagozatos diákokról, törvényes képviselőikről és az iskola alkalmazottairól volt szó, nyilván most több tesztre lesz szükség, mint amit akkor bejelentettek, hiszen már az alsó tagozatos gyerekek szüleit is le kell teszteltetni.

iskola - Nagymácséd

Az iskola ezt a folyamatot a járási hivatallal intézi, de előtte a közegészségügyi hivatal közbenjárásával be kell jelenteni az oktatási intézményt, mint egészségügyi ellátást szolgáltató intézményt.

A közegészségügyi hivatal javaslatának eleget téve Nagymácsédon az iskolai tesztelést nem az intézményben tartják majd, hanem a novemberi országos tesztelés egyik helyszínén – ezt a területet pedig bérbe kell vennie az iskolának a falutól – magyarázza a bonyolult folyamatot Narancsík Sylvia.

Bízik abban, hogy nemcsak az előre megrendelt 150 tesztet kapják majd meg, hanem fel tudják pótolni annyival, hogy az alsó tagozatosok törvényes képviselőinek is jusson.

Mint mondta, abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az iskolába járó diákok szülei közül többen dolgoznak egészségügyi nővérként, ők vállalták a mintavételek lebonyolítását. (szomolai)

Komáromban vállalták a környékbeli óvodák dolgozóinak tesztelését is

A Duna-parti városban e hét végén az óvodai alkalmazottak Covid-tesztelésére került sor. Az óvodák újbóli megnyitása után pedig készen állnak az iskolák kinyitását célzó, későbbi hasonló lépésekre is.

„Előbb január 9-én, szombaton a Matica slovenská komáromi székházában teszteltettük a 12 helyi óvoda óvópedagógusait és konyhai dolgozóit, továbbá a napközi otthonok munkatársait. Hétfőn ugyanis ismét megnyitjuk a helyi óvodákat, s az érintett családok számára a napközik látogatását is lehetővé kell tennünk. Egyelőre az óvodákban csak azon szülők gyermekeit fogadjuk, akik a minisztérium által meghatározott kiemelten fontos munkahelyeken dolgoznak, vagy esetükben nem oldható meg az otthoni munkavégzés. Arról szóló becsületbeli nyilatkozatot kell tenniük, hogy legalább az egyikük beletartozik az említett csoportba“ – mondta el portálunknak Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

Magyar kormánytámogatásból újítanak fel egy komáromi alapiskolát
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
Majer Péter iskolaigazgató és Keszegh Béla polgármester

Hozzátette: ez ügyben az egyházi óvodákat is megszólították, s a környező járásbeli településeknek is felajánlották, hogy igény esetén Komáromban teszteltethetik a saját óvodai dolgozóikat.

„Banai Tóth Pál járási elöljáró megígérte, hogy elegendő antigéntesztet kapunk, mi pedig biztosítjuk a mintavételhez szükséges személyi feltételeket. Közös célunk az óvodák újbóli megnyitása“ – fejtette ki.

Majd kijelentette: ha az állam központilag biztosítja a szükséges teszteket, akkor ők arra is készen állnak, hogy a későbbiekben a tágasabb városi sportcsarnokban végeztessék majd el az iskolanyitás előtti mintavételét.

A további 2-3 napos tesztelés gördülékeny lefolyása és a fertőzésveszélyes tömeges csoportosulás megelőzése érdekében konkrét időpontokra hívnák meg a tesztelendő személyeket. A sportcsarnok nagy épületében 3 mintavételi pontot alakítanánk ki, ahol akár a diákokat és a szüleiket is leteszteltetnénk.”

„Reméljük, hogy az államtól megkapjuk a beígért személyenkénti 5 eurót, a szakmai garanciát vállaló társasággal pedig már egyezkedünk a mintavétel lebonyolításáról. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a gyerekek mielőbb visszatérhessenek az iskolákba“ – magyarázta. (miskó)

Szarka Andrea a szőgyéni Csongrády János Alapiskola igazgatója portálunknak elmondta:

Nagyon rövid távon tudunk csak gondolkodni, mert minden az országos és a járásokra lebontott vírushelyzettől függ. Jelenleg csak azt lehet tudni biztosan, hogy a jövő héten online tanítás lesz az egész iskola részére. A további terv az, hogy 18-án térnek vissza az iskolapadokba az alsó tagozatos diákok, a felsősök pedig a rendkívüli helyzet feloldása után”.

A továbbiakban kifejtette, fenntartójukkal, Szőgyén község önkormányzatával úgy tervezik, hogy január 22 – 24. közti kiválasztott napon a kultúrházban tartanák a tesztelést csakúgy, mint az országos szűrés alkalmával. Itt a felső tagozat tanulói, egy hozzátartozójuk és az iskolai alkalmazottak lesznek tesztelve. (bokor)

Nógrádban nem biztos, hogy jó ötlet az újranyitás

Tóth Orsolya, a Ragyolci Alapiskola és Óvoda igazgatónője elmondta: január 11-től, főként a dolgozó szülők számára, újra megnyitják az óvodát. A következő héttől, január 18-tól szeretnék megnyitni az alsó tagozatot, végül január 25-től a felső tagozatot is, hacsak nem romlik a járványügyi helyzet.

Ragyolci Alapiskola
Fotó: Ragyolci Alapiskola

„Decemberben a felső tagozatos diákok szüleinek 80%-a szerette volna kihasználni jelenléti oktatást. Van olyan osztály, ahol kevesen jelezték a visszatérést, de van olyan is, ahol mindenki. Ennek az a feltétele, hogy mobil mintavételi pontot alakítsunk ki”– nyilatkozta.

A tervek szerint a mintavételi pont az iskolában kapna helyet. Január 22 és 24-e között szeretnék letesztelni a felső tagozatot és a szülőket. Az óvoda esetében csupán az alkalmazottaknak kell negatív teszttel rendelkezniük, vagy olyan igazolással, hogy már átestek a koronavíruson. Ezen a héten az óvoda helyiségeit fertőtlenítik, hogy a gyerekek a lehető legbiztonságosabb körülmények közé térhessenek vissza.

Tudomásom szerint a tesztelés anyagi hátterét az állam utófinanszírozással téríti meg. Január 11-től jelenik meg egy online adatlap, amire rákerül a letesztelt tanulók száma, és az alapján az állam 5 eurós fejpénzt fizet a tesztelésért”

– mondta az igazgató.

Agócs Attila, polgármester tájékoztatása szerint Füleken mindkét óvodát megnyitják hétfőtől. Egy magyar és egy szlovák csoport fog működni két-két óvónővel, illetve redukált konyhai és takarító személyzet vesz részt a gyerekek ellátásában. Az egyik óvodába 24, a másikba 21 gyerek tér vissza, kifejezetten a kritikus infrastruktúrában dolgozó családokból.

A két ovinak együtt 320 körüli kapacitása van, ebből csupán 45 gyerek kezdi meg az óvodalátogatást. Ebből a számból is kitűnik, hogy csak azok a szülők használják ki ezt a lehetőséget, akik ténylegesen rá vannak szorulva”

– nyilatkozta a polgármester, hozzátéve: a tesztelést illetően csúszást tapasztal.

„Az iskolaügyi minisztérium előzetes tervei szerint a napokban már kellene zajlania a tesztelésnek. Mi korábban felmértük az iskolai intézményekben a tesztelési kedvet a diákok-szülők között. Annak alapján megrendeltünk egy bizonyos tesztmennyiséget az államtól, de ezt még folyamatosan frissítjük annak fényében, hogy végül is mikor fog megtörténni a tesztelés. Ami a finanszírozást illeti, az állam ingyenesen bebiztosítja a szükséges tesztmennyiséget, illetve finanszírozni fogja az egészségügyi személyzet bérét is. Aktuális információink szerint, az önkormányzat közvetíti majd az államtól a tesztelési fejpénzt annak az orvosnak, vagy egészségügyi cégnek, aki majd az egészet lebonyolítja”– magyarázta.

Bozó Roland, a füleki II. Koháry István Alapiskola igazgatója hozzátette, az általa irányított intézményben kerül kialakításra a mintavételi pont.

A tornaterem erre ideális helyszín. Külön épületben található, két bejárattal, külön helyiségekkel, ahol tömörülés nélkül meg lehet valósítani a tesztelést.”

„Viszont arról még nincsen hír, hogy valóban sor kerül-e tömeges tesztelésre az iskolák szempontjából. Ugyanis jelenleg az egész ország fekete besorolásban van, és amíg ez így marad, addig nem nyithatnak ki az oktatási intézmények”– nyilatkozta.

iskola- Fülek

Úgy véli, az iskolaügyi minisztérium oldalán a január 18-i belépés csupán ajánlás szintjén jelent meg, viszont az újranyitás az aktuális járványügyi helyzettől függ.

„Elég bonyolultan és összetetten fogalmaznak, emellett más ajánlást fogalmaz meg az iskolaügyi minisztérium és más útmutatók jelentek meg a korona.gov oldalon. Ezt a kettőt próbáljuk összefésülni. Egyelőre megvárjuk a január 11-ét, és az aktualizált helyzet alapján döntjük el nyitunk-e vagy sem”– tette hozzá.

Véleménye szerint a füleki iskolák ezidáig jól vették az akadályokat. Egészen a korlátozásokig nyitva tartottak. Viszont jelenleg annyira súlyos a járványügyi helyzet, hogy nem biztos, hogy jó ötlet az újranyitás.

Annyira sok a fertőzött, hogy már nehéz lenne kordában tartani a vírus terjedését, és a túl nagy keveredés fertőzési gócpontokat alakíthat ki”

– zárta. (szvorák)

Gömörben már nagyon várják az iskolák újbóli megnyitását

Nagy Katalin, a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója arról tájékoztat, hogy a covid-tesztelést illetően már elő van készítve a tervezet, sőt mindent be is biztosítottak hozzá a fenntartó közreműködésével. Tornalján két helyen van tesztelő állomás (mobil mintavételi pont) és Szögedi Anna polgármester asszony elintézte, hogy ezeken a helyszíneken megoldható legyen a tanárok és diákok tesztelése.

„A járványügyi szemafor szerint nem túl jó a helyzet, még mindig a fekete zónában vagyunk. Ennek ellenére elképzelhetőnek tartom, hogy az alsó tagozatosok be tudnak lépni az iskolába január 18-án, mert őket nem kell tesztelni, a szülőknek pedig csak ajánlják a tesztelést, nem teszik kötelezővé.”

Érdekes viszont az a hozzáállás, hogy a felső tagozatosok esetében elégséges az egyik szülő, vagy törvényes képviselő negatív tesztje. A többségében romák által lakott településekről származó diákok közül vannak olyan gyerekek is, akik 10-15-en élnek egy háztartásban, így itt ha egy valaki rendelkezik negatív teszttel az szinte semmit sem jelent”

– mutatott rá az igazgatónő.

tornalja_iskola_01.jpg
Fotó: Kazinczy Ferenc MTNY Alapiskola

A január 21-24-e között tervezett teszteléssel kapcsolatban elmondta, Tornalján két intézményről van szó.

„Tőlünk van 370 diák, aki jelentkezett a tesztelésre az 500-ból, ez jóval több mint a fele a felső tagozatnak. Az alkalmazottakat, pedagógusokat is beleértve több mint 800 embert kellene letesztelni. A szlovák iskolában is vannak több mint 400-an, ez együtt több mint 1200-1300 ember, akiket 3 nap alatt a mobil tesztelő állomásokon biztos nem győznének letesztelni. Ha ez megtörténne, akkor a fennmaradókat még hétfőn és kedden is tesztelnék, így legrosszabb esetben 1-2 nap csúszással minden felső tagozatos visszatérhetne az iskolába.”

Beszélt arról is, hogy nagyon szeretnénk, ha az iskola épületében lenne a tesztelés, de természetesen, ha nincs más módja, akkor ez is megoldható, abban a melléképületben, amit osztott órákra használnak.

Az online oktatás egyébként rendben folyik, de van kb. 70-100 halmozottan hátrányos helyzetű diákunk, aki nem tud ehhez csatlakozni, nekik a szociális munkások, asszisztensek segítségével munkalapok formájában juttatjuk el a tananyagot. Előzetes felmérésünk alapján a szülők igényelnék a jelenléti oktatást. A gyerekek érdeke is ez lenne, mert már nagyon sok volt a kihagyás. Meg kell oldani valahogy ezt a problémát, ez már nem mehet így tovább”

– zárta Nagy Katalin. (virsinszky)

Nagy István, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója szerint az iskolába való visszalépés előtti tesztelés hasonlóan valósulhatna meg, mint az őszi országos szűrés.

Az iskolák önerőből, saját szervezésben megvalósuló tesztelését nem tartom reálisnak. Meggyőződésem, hogy országos lefedettség kizárólag az őszi teszteléshez hasonló szervezéssel valósítható meg”.

Úgy véli, mivel az állam, illetve az iskolaügyi minisztérium adta a javaslatot, a költségeket is fedezniük kellene. (fábián)

Készülődés a keleti végeken

Nagytárkány polgármestere, Kopasz József elmondta, még decemberben feladatul kapták, hogy mérjék fel a szülők között, szeretnék-e, ha gyerekeiket tesztelnék az iskolába történő visszatérés előtt. A felmérés eredménye meglehetősen alacsony, mindössze 19 százalék volt.

„Az óvodai, illetve az iskolai pedagógusok tesztelése kötelező, azt viszont nem támogatja a falu, hogy nekünk kelljen beszerezni a teszteket, biztosítani az egészségügyi személyzetet, akik majd elvégzik a feladatot. Az óvoda alkalmazottaival úgy egyeztünk meg, hogy bemennek a Királyhelmecre, ahol a kórház udvarán naponta végeznek antigén és PCR-teszteket.”

Kopasz József

Az iskola igazgatónőjétől még nem kapott tájékoztatást ezzel kapcsolatosan, de feltételezi, hogy ők is ezt az utat választják majd. Egyelőre arra készülnek, hogy január 18-án az iskola alsós diákjai visszatérnek az iskolapadokba.

„Ami az óvodát illeti, csak azokat a gyerekeket tudnánk fogadni, akiknek a szülei az első vonalban dolgoznak, például az egészségügyben, ám ilyen érdeklődők nálunk nincsenek, az óvoda egyelőre zárva marad. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, hiszen a jogszabályok naponta változnak” – fűzte hozzá.

Hack László, a nagyszelmenci Dobó István iskola igazgatója épp megkeresésünkkor kapta a hírt, hogy a tervezett tesztelés költségeit a minisztérium magára vállalja.

Hack László

„Az október 31-én, illetve november 1-én a teljes lakosság körében történt országos tesztelést követően a mi gyerekeink valamennyien rendelkeztek teszttel, én személy szerint már akkor vártam, hogy az iskolai munka ismét visszatér a régi kerékvágásba.”

Legyünk őszinték: az online oktatás rengeteg munkával jár mégis alacsonyabb hatékonyságú. Különösen gondot jelent az alsó tagozatos gyerekek és szüleik körében. Iskolánk három szolgáltatótól rendeli a netet, hogy minden kolléga zavartalanul tudjon tanítani, mert egyébként rengetegen használják azt egyszerre, így nem csoda, ha le-lefagy.”

Hozzátette azt is, tantestületük minden héten szívesen elmegy tesztelésre, hiszen Nagykaposon mobil tesztelő hely áll az érdeklődők rendelkezésére, csak végre folytatódjék a jelenléti oktatás! (zsebik)