2021. február 2., 12:14

Szerdán kiderül, hogy melyik évfolyamokban kezdik meg újra az oktatást február 8-án

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a pandémiabizottság keddi ülése előtt kilátásba helyezte, hogy az iskolákat szerdán (február 3.) fogják tájékoztatni az újranyitás fázisairól és az ezzel kapcsolatos hivatalos eljárásról, valamint a működésüket szabályozó óvintézkedésekről. Bízik benne, hogy február 8-án, hétfőn nem csak az alapiskolák első és a második évfolyamába térhetnek vissza a tanulók.

Fotó: TASR

"Sok érvvel készültünk, amelyekkel meg akarjuk győzni a kollégákat a pandémiabizottság ülésén” – mondta a miniszter. Hozzátette: tudatában van, hogy számolni kell az epidemiológiai kockázatokkal, ugyanakkor figyelembe kell venni az oktatás fontosságát és a jelenlegi helyzet huzamosabb fenntartásának várható következményeit is.

Henrieta Hudečková epidemiológus bevallása szerint szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az iskolákat már jövő héten megnyithatják.

„Nem tudom elképzelni, hogy erre ténylegesen sor kerülhet, viszont sürgősen megoldást kell találni. Számomra a legfőbb prioritás, hogy a gyerekek a lehető leggyorsabban visszatérhessenek az iskolákba, természetesen az összes higiéniai és biztonsági előírás szigorú betartása mellett” – tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.