Szepsiben tartották a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitóját
Az idén a Szepsi adott otthont a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségének, amelyet immár huszadik alkalommal rendeztek meg.

A tanévnyitó ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, Gábor Bertalan római katolikus esperes-plébános, Molnár Árpád református lelkész és Gočík József görögkatolikus parókus részvételével.
Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett, már két évtizede hagyomány, hogy az SZMPSZ mindig más-más helyszínen tartja a rendezvényt. A tanévnyitókon általában nem hátrafelé tekintenek, inkább az előttük álló feladatokra koncentrálnak, de az elmúlt, rendkívüli tanév emlékezetes marad. Rámutatott, a koronavírus-járvány számtalan kihívás elé állította a pedagógusokat, a szülőket és a tanulókat, s a nehézségek ellenére tudatosabban, felkészültebben várják a tanévkezdést.
– emelte ki.
„Egy iskola csak úgy lehet sikeres, ha a szülők ott állnak a gyermekeik mellett minden nap, segítik a munkánkat, és már meggyőződtek arról, hogy az egyetlen út a felemelkedéshez a minőségi magyar oktatás, tanulás” – fűzte hozzá Fekete Irén, majd megnyitotta a 2020/2021-es tanévet.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üzenetét Hack László, az SZMPSZ alelnöke tolmácsolta. Az államtitkár levelében rámutatott, egy megpróbáltatásokkal teli időszak áll mögöttünk, de most a pedagógusok, a diákok és a szülők újra az iskola falain belül találkozhatnak.
A nemzetet egy családhoz hasonlította, amelyet a tagjai tartanak össze. Kiemelte, határa csak az országoknak van, a nemzetnek nincs, egyetlen nagy szervezet.
– hangsúlyozta levelében Potápi Árpád János.
Az államtitkár azt kívánta, hogy ebben a tanévben a pedagógusok, a diákok és a szülők körülményektől függetlenül legyenek segítői és támaszai egymásnak. Végezetül köszönetet mondott, majd jó egészséget és kitartó munkát kívánt mindnyájuknak a 2020-2021-es tanévre.
Filip Mónika, az oktatási minisztérium államtitkára köszöntötte a résztvevőket és tolmácsolta a tárcavezető üdvözletét. Kiemelte, a magyar iskolák a szlovákiai oktatási rendszer kulcsfontosságú részét képezik, s mindent megtesznek azért, hogy támogassák őket. Kincsnek nevezte azt, hogy gyermekeink anyanyelvükön tanulhatnak, olyan kincsnek, amit őrizni és ápolni kell.
Az előző évekhez hasonlóan az idén is bemutatkoztak a magyar iskolába induló elsős gyermekek. A rendezvényen átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket, amelyet az idén 32 pedagógusnak ítéltek oda, valamint a pályakezdő pedagógusokat is bemutatták.
A magyar diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek szánt üzenetet Kozsár Julianna, a Szakkay József Szakközépiskola nyugalmazott pedagógusa tolmácsolta. A tanuló ifjúságnak azt, ne kérdezzék, miért kell bizonyos dolgokat tanulniuk, inkább fogjanak hozzá a tanuláshoz. A pedagógusokat türelemre intette, hisz nehéz a helyes értékrendet elültetni a gyerekek fejében, a nevelés hatékonysága pedig legtöbbször csak évek, néha évtizedek múltán válik láthatóvá. A szülőket emlékeztette, a gyerekek szellemi fejlődésének záloga az anyanyelvünk és a kultúránk, s nem kell őket félteni, mert jó kezekben lesznek.
