Ötven év után ismét ötosztályos a vezekényi csodaiskola
Pozsonyvezekényt féltve őrzi Mátyusföld szíve a Felvidéken. Aprócska település csupa olyan emberrel, akik az idegeneknek is minden jót kívánva köszönnek. A még mindig nagyrészt magyarajkú közösség összefogása annak érdekében, hogy a kisiskola ne zárja be kapuit, páratlan.
Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Sok-sok beszélgetéssel, öleléssel, puszikkal, megértő hozzáállással dúsított kinti környezetben eltöltött és hagyományos tanórát, szoros együttműködést a falu intézményeivel, rengeteg mozgást, vetélkedőkön való részvételt, megannyi hasznos, edukatív kirándulást és megfelelő értékrendre való nevelést.
Mindezeket nem hallomásból tudom. Másodikos kisfiamon keresztül tapasztaltam a pedagógusok, asszisztensek, nevelők ember- és diákközpontú hozzáállását.
Éppen ezért nagy örömömre szolgált, mikor a tanévnyitón bejelentették, ötven év után ismét öt osztályossá duzzad az iskola. Nem titkolom, hogy az első gondolatom az volt, Ármin nyer így még egy évet egy olyan környezetben, ahol biztonságban közölheti az érzéseit, ahol nem legyintenek a ,,gyerekgondokra’’, mert a tanítónénik tudják, azoktól nagyobb nincs. Megértő és lélekmelengető szívük elnyeri minden gyerek bizalmát.
Abban, hogy mindez megvalósulhatott, elvitathatatlan szerepe van a község polgármesterének, Zupko Tamásnak, aki reggelente saját maga fuvarozza a messzebb lakó nebulókat a padokba, megkönnyítve ezzel a szülők dolgát.
