2021. szeptember 15., 20:15

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” - korszerű természettudományi szaktanterem létesült Nemesócsán

Meghitt ünnepség keretében, szeptember 15-én adták át rendeltetésének a nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola teljeskörűen felújított természettudományi szaktantermét. A magyarországi kormánytámogatásból megszépült és korszerű oktatási segédeszközökkel felszerelt terem avatóünnepségén Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetője és az intézmény volt igazgató-helyettese, Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke is beszédet mondott.

Megszívlelendő a névadó, Móra Ferenc örökérvényű üzenete.
Médialapozó
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó
Megszívlelendő a névadó, Móra Ferenc örökérvényű üzenete.

A szlovák és a magyar Himnusz után a tanulók rövid dalos-zenés-verses műsora következett, majd Mayer Mónika iskolaigazgató üdvözölte a vendégeken kívül az intézmény jelenlegi és egykori pedagógusait, valamint a községi hivatal és az önkormányzat képviselőit, illetve a további érdeklődőket. Azután beszéde megtartására kérte fel Czimbalmosné Molnár Évát, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetőjét, aki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár jókívánságait is tolmácsolta.

Mayer Mónika iskolaigazgató üdvözölte a jelenlevőket.
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
Mayer Mónika iskolaigazgató üdvözölte a jelenlevőket.

A főosztályvezető elmondta:

a nemzeti újrakezdés évében a 2010 óta rendszerszinten felépített nemzetpolitikai programok megújult formában, új elemekkel bővülve-felfrissítve folytatódnak az oktatás, a kultúra, az ifjúság, a család, a gazdaság, az egyház, a sport és az egészségügy területén. Az elmúlt évek nemzetpolitikai döntéseinek és programjainak köszönhetően ma egységesebb és egyre erősebb a magyarság, a kormány pedig a koronavírus-járvány alatt is tovább dolgozik a magyar-magyar kapcsolatok erősítésén.

Hozzátette: a különféle egyéni és közösségi sikerek a legfőbb bizonyítékai annak, hogy a magyarság a világjárvány idején is megőrizte életképességét.

Balról jobbra: Válek Iván, Fekete Irén, Czimbalmosné Molnár Éva és kísérője
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
Balról jobbra: Válek Iván, Fekete Irén, Czimbalmosné Molnár Éva és kísérője

Leszögezte:

a külhoni magyar oktatás támogatása kettős céllal történik: a magyar óvodák és iskolák további megtartásának és megerősítésének, valamint a minőségi nevelés-oktatás biztosításának céljával. A magyar kormány nem csak anyagi, hanem folyamatos fejlesztési-módszertani támogatást is nyújt az érintett oktatási intézményeknek, hogy azokban korszerű körülmények között folyhasson a tudásgyarapítás. Egyúttal megköszönte az ezen folyamat során a koordinátori feladatkört lelkiismeretesen ellátó Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) mindenkori közreműködését.
Czimbalmosné Molnár Éva: "A külhoni magyar oktatás támogatása kettős céllal történik..."
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
Czimbalmosné Molnár Éva: "A külhoni magyar oktatás támogatása kettős céllal történik..."

Majd a nemesócsai teremavatás kapcsán elárulta: Potápi Árpád János államtitkárhoz a helyi iskolaigazgató egy évvel fordult anyagi támogatásért, s a tőle kapott 7 millió forintból (19 170,52 euróból) a jelenkor elvárásainak megfelelő természettudományi szaktanterem létesült. Örömmel nyugtázta, hogy a faluvezetés az iskola igazgatóságával közösen korszerű, inspiráló tanulmányi környezetet igyekszik kialakítani az ismeretgyarapításhoz.

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája

 – zárta beszédét.

Fekete Irén SZMPSZ-elnök pedagógusként és igazgató-helyettesként is dolgozott a nemesócsai alapiskolában.
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
Fekete Irén SZMPSZ-elnök pedagógusként és igazgató-helyettesként is dolgozott a nemesócsai alapiskolában. 

Fekete Irén SZMPSZ-elnök, aki 17 évig nemesócsai pedagógusként és igazgató-helyettesként vette ki részét a helyi és a környéken élő alapiskolások oktatásából, a hajdani szép emlékeit idézte fel. Kiemelte az intézmény névadó ünnepségét, ami a falu emlékezetes ünnepnapjává vált. Azon Móra Ferenc unokája is jelen volt, aki belopta magát az ócsaiak szívébe. Hasonló szép élményeket és sikereket kívánt az 72 éve működő iskola megfiatalodott tantestületének és diákságának, végül a volt kollégája, Angyal Péter által gyakran hangoztatott Zrínyit Miklós-jelmondattal búcsúzott:

Jó szerencse, semmi más.
Válek Iván, Nemesócsa polgármestere a még meglevő hiányosságok kiküszöbölését ígérte.
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
Válek Iván, Nemesócsa polgármestere a még meglevő hiányosságok kiküszöbölését ígérte.

Válek Iván, Nemesócsa polgármestere köszöntőjében a községi önkormányzat, az iskola és a szülők jó együttműködését emelte ki, aminek a gyümölcseit a falu apraja-nagyja élvezheti. Megígérte:

a faluvezetés a meglevő hiányosságok kiküszöbölése érdekében ezentúl is minden tőle telhetőt igyekszik megtenni.

Köszönetet mondott a magyar kormánytámogatásért, majd a hála jeléül virágcsokrot és ajándékot nyújtott át a két vendégnek, akikkel és az iskolaigazgatóval együtt átvágta az iskola bejáratánál előzőleg elhelyezett szalagot. Végül a jelenlevők körülnézhettek az új köntöst öltött természettudományi szaktanteremben.

 A fizika oktatásához kisebb didaktikai eszközöket, így sűrűség- és erőmérőket is vásárolhattak
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
A fizika oktatásához kisebb didaktikai eszközöket, így sűrűség- és erőmérőket is vásárolhattak

A teremmustra során Mayer Mónika iskolaigazgató a Ma7-nek elmondta:

az 1-9. évfolyammal működő alapiskolájukban 134 tanulót 20 pedagógus oktat. A 9 normál osztályon kívül 2 speciális alapiskolai és 2 napközis osztályuk is van.

A 24 férőhelyes természettudományi szaktantermükben parkettáztattak, kicseréltették a nyílászárókat, továbbá a radiátorokat a csövezettel együtt, s a festetés előtt hálóval látták el az alsó falat. A net-hozzáféréssel rendelkező, új interaktív táblájuk immár kompatibilis a nagy mikroszkóppal, a további 8 kisebb mikroszkópuk pedig napelemes rendszerrel működik.

Végh Annamária az „okos mikroszkóp” kezelésének kulisszatitkaiba is beavatott minket.
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
Végh Márta az „okos mikroszkóp” kezelésének kulisszatitkaiba is beavatott minket.

A fizika oktatásához kisebb didaktikai eszközöket, így sűrűség- és erőmérőket is vásárolhattak, a földrajzi ismeretek átadását pedig az interaktív táblára kivetíthető térképek segítik. Ezeken kívül laborszekrényeket, új padokat, székeket és kísérletezésre alkalmas asztalokat is vehettek a terembe. Végh Márta biológia-kémia szakos kollégája a többi között az „okos mikroszkóp” kezelésének kulisszatitkaiba is beavatott minket, valamint a talaj és víz pH-értékek mérését segítő „ökológiai labor” modern tartozékaira is felhívta a figyelmünket.

Fekete Irén is kipróbálta a napelemes rendszerrel működtetett mikroszkópok egyikét.
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
Fekete Irén is kipróbálta a napelemes rendszerrel működtetett mikroszkópok egyikét.

A csapatmunkát preferáló igazgató arról is beszélt, hogy az oktatás során a kollégáival az egyes tantárgyak közti összefüggésekre és átmenetekre fókuszálnak, s arra is folyamatosan rámutatnak, hogy a diákok által megszerzett új ismeretek a gyakorlatban hol és hogyan hasznosíthatók.

Kérdésünk nyomán azon örömét sem tikolta, hogy több tanulójuk volt más dobogós helyezett a járási és kerületi természettudományi olimpiákon, s az atomfizikát Prágában tanuló egyik volt tanítványuk éppen ebben az akadémiai évben diplomázik.

Jogos büszkeséggel mutata meg a korábban szintén szépen felújított nyelvi szaktantermüket is, megjegyezve: éppen az informatikai terem korszerűsítésére is próbálnak anyagi támogatást szerezni. Amit pedig tudnak, a szülőkkel együtt, önerőből megszépítenek-kijavítanak, így a tantermeket és a padokat is sajátkezűleg festették át.

A kreativitásunknak csak a pénz szab gátat

– jegyezte meg búcsúzóul a tervekből kifogyhatatlan, lelkes csapat feje.

A hangulatos szabadtéri ünnepség résztvevői
Kép forrása: Nagy-Miskó Ildikó
A hangulatos szabadtéri ünnepség résztvevői
A szaktanteremben végzett felújítási munkálatok
+7 kép a galériában
Megosztás