2022. augusztus 16., 10:43

Nehezíthetik az iskolai évkezdést az ukrán diákok

Szeptemberben rendkívül nehéz kezdés előtt állnak az iskolák - nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Viktor Križo, a Szlovák Tanári Kamara elnökségének tagja.

tanévkezdés
Fotó: TASR

Nagy kérdés mindenki számára, ki vezeti majd az oktatási tárcát.

Nagy a bizonytalanság, hogy ki vezeti majd ezt az egyébként is problémás tárcát,

ki vállal majd felelősséget a kritizált lépésekért, amelyekre az előző iskolaév végén figyelmeztettünk”  - mondta Križo. Az Ukrajnából érkezett gyerekek integrációja súlyosbíthatja a helyzetet - tette hozzá.

Az iskoláknak a pedagógus szerint az energiaválsággal is szembe kell nézniük,

ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a járványhelyzetnek súlyos hatásai voltak a tanárok és diákok mentális egészségi állapotára.

Az iskolaév szeptembertől különösebb járványügyi megkötések nélkül indulhat. Ezzel kapcsolatban Križo elmondta, már a járvány idején is az orvosokkal, járványügyi szakemberekkel értettek egyet, mivel úgy gondolják, megfelelő szakértelemmel és elegendő adattal rendelkeztek a döntésekhez. „Mi jelenleg nem látjuk előre, mennyire lesz komoly a helyzet“ - mondta, majd hozzátette: a pedagógusok nagy része megkapta a koronavírus elleni védőoltást. „Ebben a szakaszban - a nagyon nehéz évek után, beleértve az Ukrajnából érkező nagyszámú diákot - további nehézséget okozhat, ha az iskolákat túlterheljük a világjárványt megelőző eljárásokkal“ - zárta szavait Križo.

Az új, 2022/2023-as iskolaévben az iskolák a világjárványt megelőző módon működnek, azaz komolyabb járványügyi korlátozások nélkül.

A diákoknak nem kell majd maszkot hordaniuk, karanténba is csak a koronapozitívaknak kell vonulniuk. Az iskola igazgatója romló járványügyi helyzetben 5 napra elrendelheti egy-egy osztály bezárását, vagy influenzaszünetet hirdethet. Komolyabb változás esetén az Oktatási Minisztérium foglalkozik majd az adott helyzettel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.