2020. január 29., 19:42

Milyen egyetemet válasszak?

Nemsokára több mint 37 ezer érettségiző diák hagyja el a szlovákiai középiskolák tantermeit. Ugyanakkor azoknak, akik egyetemen vagy főiskolán szándékoznak tovább tanulni, fontos döntést kell meghozniuk az elkövetkezendő időszakban.

Fotó: ADOBE STOCK

A továbbtanulás és a pályaválasztás kérdése alapos megfontolást igényel. Milyen egyetemet, főiskolát válasszak? Azon belül pedig milyen képzést? – teszik fel sokan magukban a kérdést ebben az időszakban, amikor az egyes felsőoktatási intézményekbe nyújtják be jelentkezési lapukat.

A szakértők szerint habár valóban komoly döntésről van szó, amelyhez felelőségteljesen kell az illető fiatalnak hozzáállni, nem szabad azonban túlértékelni sem.

Nem olyan dologról van ugyanis szó, amelyen nem lehetne később változtatni. Hisz gyakran megesik, hogy az illető diák bejelentkezik egy felsőoktatási intézménybe, majd idővel rájön, hogy nem érdekli az adott szak, vagy nem bírja, és nem tudja teljesíteni a feltételeket, így valami mást kezd tanulni.

Ami a továbbtanulási lehetőségeket illeti, a kínálat tényleg nagyon széles: Szlovákiában 39 felsőoktatási intézmény működik (20 nyilvános-, 12 magán-, 3 állami- és 4 külföldi főiskola), amelyek összesen 128 karral rendelkeznek.

A megfelelő képzés kiválasztásakor elsődleges szempont, hogy helyesen mérjük fel képességeinket és érdeklődési körünket. Hogy ez egyáltalán nem könnyű döntés, azt az oktatási tárca adatai bizonyítják. Ezek szerint az egyetemi hallgatók egyharmada két éven belül otthagyja tanulmányait.

Ha tehát a felvételiző diák szeretné megspórolni az efféle problémákat, az erre fordított időt és energiát, olyan tanulmányi programot kell kiválasztania, amely a legmegfelelőbb lehet a számára.

Ennek kapcsán fontos mérlegelni, hogy mit vár az illető diák az adott intézménytől: csupán egyetemi diplomára van szüksége (amelyet relatíve könnyen tud majd megszerezni), vagy pedig olyan képzést keres, amely területen a jövőben is érvényesülni szeretne?

Azért fontos számára az egyetemi végzettség, hogy jobb eséllyel indulhasson a munkapiacon, és jól fizető állásra tehessen szert, vagy éppen karrierje építésében segíti majd a főiskola? A szakértők véleménye szerint ezek mind olyan kérdések, amelyeket már az elején jó tisztázni.

A felsőoktatási intézmény kiválasztásakor szintén fontos az adott iskola neve és társadalmi presztízse.

Ha ugyanis jó nevű iskolát választunk, sokkal jobb kilátásaik vannak később a munkapiacon is.

Emellett fontos kritérium az intézmény közelsége is a lakóhelyhez. Legjobb személyes tapasztalatot az intézményi nyílt napok keretében szerezhetnek az érdeklődők.

Végül külön kategóriát képeznek a külföldi egyetemek. Ma már egyáltalán nem ritka, hogy Szlovákiából a környező országokba (főleg Magyarországra, Csehországra), de akár távolabbi országokba mennek továbbtanulni a fiatalok. Ez is egy opció, amelyet érdemes számba venni.

Ma már nem nehéz bejutni egy egyetemre

Az egyetemekre ma már sokkal könnyebb bejutni, mint régen. A demográfiai hullámvölgy hatására megfogyatkozott az egyetemi hallgatók száma, ezért a velük szemben támasztott követelmények is lecsökkentek.

Egyes felsőoktatási intézmények szinte harcolnak a diákokért, elsősorban úgy, hogy jelentősen engednek követelményeikből.

Sok szlovákiai felsőoktatási intézmény olyan alacsony felvételi kritériumokat állít, hogy szinte minden jelölt teljesíteni tudja azokat. Ennek hatására

mindig kevesebb a színvonalas oktatást biztosító felsőoktatási intézmény.

A felvételi vizsgák is gyakran már csak afféle formalitások. Egyes felsőoktatási intézmények pedig már teljesen el is törölték azokat. Ez okból az egyetemekre gyengébb tanulók is bejuthatnak, olyanok, akik még pár éve valószínűleg nem mentek volna át a rostán.

Az elmúlt tanévben a felvételizők 66%-ka került be a felsőoktatási intézményekbe felvételi nélkül.

Ellenben azok a felsőoktatási intézmények, ahol elegendő, vagy éppenséggel túl sok a jelentkezők száma, ma is válogathatnak. Ezekben az iskolákban komoly és szigorú felvételi vizsgán kell megfelelni, avagy olyan magas színvonalú és igényes oktatás zajlik, hogy a felvett diákok nagy része nem tudja teljesíteni a követelményeket, és már az első éven kénytelenek otthagyni az intézményt.  

Szlovákiában ilyenek az orvosi egyetemek, ahová olyan sok jelentkező szeretne bejutni, hogy 2018-ban csupán az érdeklődök 40%-át tudták felvenni. A fogorvosi képzésre még ennél is kevesebb, mindössze a jelentkezők 25%-ka kerülhetett be. A logopédia szakirányon pedig ez a szám 16%. Hasonlóan alacsony számok jellemzők a különböző művészeti egyetemek és főiskolák esetében is: film (36%), színház (22%), restaurálás (34%), dizájn (42%), képzőművészet (39%).
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.