Maratoni váltófutással a végtelen összetart(oz)ásért, egy kerek évforduló jegyében – KÉPEKKEL
Önök tudták, hogy a komáromi Selye János Gimnázium 42 kilométerre található az egyik testvériskolájától, az idén 400 éves, győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumtól és Kollégiumtól? Nos, ezt én is csak szeptember 25-én, az Európai Diáksport Napján tudtam meg, amely egyben a Magyar Diáksport Napja is. Ugyanis e maratoni távot váltófutásban teljesítették a két intézmény diákjai, akik ezzel az említett kerek jubileumra, együvétartozásukra és a sportolás fontosságára is ráirányították a figyelmet.
A győriek által szervezett és ahhoz komáromi támogatást kapott esemény a „selyés“ udvaron, illetve sportpályán kezdődött, ahol a házigazda diákokkal együtt sorakozott fel a Barkó Ágoston bencés szerzetes - iskolaigazgató vezetésével Komáromba érkezett félszáz győri ifi. Bár a két oktatási intézmény között hivatalosan 2025 szeptemberében köttetett testvériskolai megállapodás, de valójában már 2016 óta együttműködnek. Annak ékes példája volt a pénteki váltófutás is, amely Erzsébet-hídig húzódó első szakaszát közösen futották végig az itteni és ottani gimisek. Sőt, Keszegh Béla polgármesternek is annyira megtetszett ez az ötlet, hogy a határátkelőhelyig velük együtt szelte a kilométereket. Onnan pedig a négy-négyfős győri futócsapatok egymásnak adták át a képzeletbeli stafétabotot.
A bemelegítés és start előtt Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: szívesen csatlakoztak ehhez a többféle üzenettel bíró kezdeményezéshez. Bízik annak folytatásában, azaz egy új hagyomány születésében, s a jövőben akár hosszabb távot is bevállalnának a győri diákokkal együtt, hiszen több kiváló futójuk van.
Majd Ágoston atya kiemelte a két gimnázium között kialakult barátságot és együttműködést, valamint a sport szeretetét. Örömmel nyugtázta, hogy egy évtized alatt számos közös rendezvényük valósult meg, szívesen időznek egymás programjain, miközben a tanárok és a diák közti baráti szálak is erősödnek. Hangsúlyozta: gimnáziumuk névadója, Czuczor Gergely a felvidéki Andódon, az ő szintén jeles unokatestvére, Jedlik Ányos természettudós pedig az itteni Szímőn született, ami további ok az összetart(oz)ás elmélyítésére.
Hozzátette: gyermekkorában maga is gyakran vendégeskedett a nyárasdi ismerőseiknél, Komáromba, a „Selyébe“ pedig az utóbbi években szinte már hazajár. Azt is elárulta, hogy a most először megtartott váltófutásra gazdáikra váró, mutatós ajándékpólók és érmek is készültek. Egyúttal Andruskó Imrének és tornatanár kollégáinak köszönetet mondott a befogadásért és háttérszervezésért.
Keszegh Béla polgármester a jelenlevőknek elárulta: 35 évvel ezelőtt szintén a Selye János Gimnázium diákja volt, ám akkoriban a futás egyáltalán nem tartozott a kedvenc tevékenységei közé. Azóta azonban megváltozott e sportághoz való hozzáállása, már a rendszeres mozgás, sportolás híve, és a közös váltófutáshoz is örömmel csatlakozott. A diákoknak azt tanácsolta, hogy ők is mozogjanak minél többet, éljenek a sportban rejlő lehetőségekkel, és közben ismerkedjenek, barátkozzanak egymással.
A sikeres esemény után az olvasóink nevében is gratulálunk a 400. tanévébe lépett „Czuczor-giminek“, amelyről legalább annyit illik tudni, hogy 1626 augusztusában érkeztek Győrbe a jezsuiták, akikkel II. Ferdinánd magyar király és Dallos Miklós győri püspök megalapíttatta az intézményt. Ehhez telket és ingatlant kellett szerezni, valamint el kellett nyerni a székeskáptalan jóváhagyását is. A tanítás 1627 novemberében kezdődött, és napjainkban nyolcszáz diákkal folytatódik az intézményben, amely a legrégebb óta folyamatosan működő katolikus középiskola a történelmi Magyarországon.