2021. október 21., 12:19

Gröhling mindenkit megnyugtat: Érettségi biztosan lesz

Az oktatási miniszter, Branislav Gröhling mai sajtótájékoztatóján közölte, ebben az iskolaévben egész biztosan sor kerül az érettségi vizsgákra.

erettsegi_-szlovakia
Szóbeli érettségi Szlovákiában 2020-ban – kesztyűben, maszkban
Fotó: TASR

A tárcavezető szerint a jelenlegi helyzetben, amikor a diákok jó része már be van oltva, nincs akadálya annak, hogy középiskolák végzősei és a gimnazisták záróvizsgát tegyenek.

A 2022-es érettségi vizsgák megszüntetésével kapcsolatban már petíciót is indítottak, amelyet eddig 16.200-ren írtak alá. A kezdeményezők szerint benne van a pakliban, hogy az érettségi vizsgák az elmúlt négy év tanulmányi eredményeinek összegzéséből állnának. Rámutatnak arra is, a diákok tudástárából sok minden hiányzik, ezeket pedig már túl késő lenne behozni.

Gröhling reményét fejezte ki, hogy a pedagógusok bérének emelése ügyében a következő hetekben pozitív eredményre jut. Mint elmondta bár ezt nagyon szeretné, nem tőle függ az emelés.

Tárgyalásokat folytat a pénzügyminiszterrel a és kormányfővel is a béremelések ügyében.

Az ellen, hogy a 2022-es állami költségvetés-tervezetben nem szerepel a pedagógusok bérének emelése már több pedagógus érdekvédelmi szervezet is tiltakozott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.