2020. július 8., 08:30

Elnöki védnökség a magyar – szlovák Cseregyerek program felett

Sikeresen zárult a felvidéki, magyar – szlovák Cseregyerek program rendhagyó, harmadik évada. A magyar-szlovák ajkú gyermekpárosok idén online platformok segítségével teljesítették a szervezők által adott feladatokat. A Cseregyerek program felett Zuzana Čaputová köztársasági elnök vállalt védnökséget.

Fotó: cseregyerek
A köztársasági elnök is szimpatizál a programmal
A magyar-szlovák Cseregyerek program csapata megtiszteltetésnek veszi, hogy július elején Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke vállalta a védnökséget az idegen nyelvtől való félelem megszüntetésének céljával létrehozott projekt felett. Bíznak abban, hogy ez a gesztus további magyar és szlovák családokat, gyerekeket és iskolákat inspirál majd, hogy bekapcsolódjanak a kezdeményezésbe és elősegítsék a Szlovákiában élő nemzetek kölcsönös megértését

– hangsúlyozta Végh Orsolya, a Cseregyerek program megálmodója. Elmondta, a köztársasági elnök irodáját a munktársa, Kiss Arnold szólította meg, és az esélytelenek nyugalmával várták az iroda által meghozott döntést. Kellemesen meglepődtek, mikor megérkezett a levél, hogy a köztársasági elnök nyitott a kezdeményezésre és elvállalta a feladatot.

Online platformon, szórakoztató kihívásokkal

A projekt értelmében

szlovákiai magyar gyerekeknek nyílik lehetőségük két hetet szlovák családnál tölteni és a vendéglátó gyermek osztályában szlovák iskolát látogatni. Cserébe -fakultatív megegyezés alapján - a nyári szünetben a magyar család látja vendégül a szlovák gyermeket.

A magyar és a szlovák gyerekpárok kiválasztásánál a fő szempont az életkor és a közös érdeklődési kör. Így biztosítja a program a lehető legjobb feltételeket a kezdeti akadályok leküzdésére.

A Cseregyerek program harmadik évadának koncepcióját a koronavírus járvány miatt a szervezőknek újra kellett gondolniuk. A tavasz folyamán úgy döntöttek, nem hagyják ki a szezont, de nem is a hagyományos úton szervezik meg a magyar-szlovák gyerekek találkozóját.

Idén a cseregyerek program online valósult meg. A szlovák-magyar gyerekpárok szórakoztató kihívások teljesítésével ismerkedhettek meg jobban egymással és fejleszthették nyelvtudásukat.

Orsi elárulta, nagyon sok kreatív ötlettel állt elő a program egyik mentora, Lucia Molnár Stainská, nyelvész, aki a szlovák-magyar kétnyelvűség egyik legjobb ismerője. A kihívások eredményeit a gyerekek online küldték el a szervezőbizottságnak, amely értékelte az eredményeket.

104189346_1419780094877031_3650929472170510293_o.jpg
Fotó:  cseregyerek
A klasszikus cseregyerek program óriási bátorságot igényel a gyerek és szülő részéről egyaránt, hiszen egy teljesen idegen közegbe - ahol olyant nyelvet beszélnek, amit mi csak alapjaiban ismerünk- belecsöppenni félelmetes – mondja Orsi – Az online program ezzel szemben egy játékosabb forma volt, a találkozás virtuális térben sokkal könnyebb. Az elsőrendű cél azonban itt is adott, segíteni a magyar gyerek fejlődését a szlovák nyelvben és megteremteni az egyenrangú partnerséget.

 

Sikeres évadot zártak

A rendhagyó online programra 52 gyermek jelentkezett, voltak jelentkezők például Zólyomból, Zsolnáról, Nagybiccséről, de akár Léváról is, 24 párosból 20 teljesítette a kihívást.

Ez a számadat Orsi szerint nagy siker, hiszen a feladatokat nagyrészt júniusban dolgozták ki a gyerekek, amikor ugye más iskolai kötelességek is szerepet játszottak az életükben. A program megálmodója rendkívül elégedett, mint mondja, az online platformok segítségével sokkal több gyereket tudtak bekapcsolni a projektbe, valamint a diákok olyan magas szinten oldották meg az egyes feladatokat, hogy még komoly szakemberek is elcsodálkoztak az ifjú generáció ötletei és leleményessége felett.

Az első feladat keretén belül a párosok a szlovák-magyar nyelvben megegyező szavakat, az úgynevezett hamis barátokat kutatták. 

második feladatban a „testvér“ ajánlása alapján magyar,illetve szlovák zeneszámokat dolgoztak fel videófelvételekben.

harmadik kihívás a magyar és szlovák mesék világába kalauzolta a gyerekeket, az utolsó,

negyedik feladatban pedig nyelvi segédeszközöket kellett legyártaniuk a párosoknak és azt kutatniuk, miért nehéz megtanulni magyar ajkú diákként a szlovák nyelvet.

Orsi elmondta, a kiértékelés és a program zárása során kiderült, hogy a gyerekek az első két feladatot érezték leginkább magukénak.

106398178_1431794543675586_5048468514729671290_n.jpg
Fotó:  cseregyerek
Legyen a nyelvtanulás pozitív élmény

A nyelvtanulás és a többnyelvűség témában nagy tudással rendelkező Orsi azt tanácsolja a szülőknek a nyelvtanulással kapcsolatban, találják meg azokat az érdekes tartalmakat, amelyek motiválják a gyermeket.

Olyan helyzeteket kell teremteni, keresni, amelyekben a nyelvhasználat pozitív élményt jelenthet, hogy érdemes legyen azon a nyelven szárnyalni

- mondja Orsi, aki csapatával együtt számos magyar és szlovák diák számára teremtett már szerencsés és barátságos szituációt a cseregyerek program elindításával. 

A Cseregyerek program a S(z)lomarát nonprofit szervezet égisze alatt indult pilóta programmal, 2017/2018-ban. A cseregyerek program célja az idegen nyelvtől való félelem megszüntetése és ezáltal a felnövő generáció nyitottabbá és magabiztosabbá nevelése.  Társadalmi szinten a célja az előítéletek megdöntése a szlovák gyerekekben és a szülőkben. A program iskolákra való kiterjesztésének köszönhetően nemcsak a fogadó család szerez személyes tapasztalatot a kisebbségi létről és a nyelvtanulás folyamatáról, hanem az osztály többi tanulója is. A cseregyerek programba a tapasztalatok alapján főleg a tíz-tizenöt éves diákok jelentkeznek szívesen.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.