2022. április 10., 15:01

Az idén négy első osztályt nyithatnak a párkányi Adysuliban. „Nincsenek szavak” – reagált a vezetőség

Az iskola vezetősége tavaly nagyon elégedett volt a három osztály nyitásával. Csökkenő születési számok mellett nem is remélték az idei sikert. Nyolcvanhat gyermeket írattak be iskolájukba, így négy osztály nyitására nyílik lehetőségük.

Beíratás Párkány
Fotó: Bokor Klára

Bacsó Péter igazgató a beíratás első napján elégedetten jelentette ki, nem akarja elkiabálni, de úgy néz ki, az idén is meglesz a három első osztály, csakúgy, mint tavaly. Ezt sikerként könyvelné el a csökkenő születési számok mellett.

Hogy négy osztály nyitására nyílik lehetőségük, azt legmerészebb álmaikban se gondolták.

Megemlíti, a beíratást már megelőzte egy online jelentkezés, ami nagy előny, mert itt a helyszínen már nem kell az adatlap kitöltésével bajlódni. A beíratásnál tisztázzák, fog-e járni napközibe a gyermek, mikor jönnek érte, kivel engedhetik haza, buszra kell-e kísérni, etikát vagy hittant választ-e.

Háromféle első osztály nyílik

„Egésznapos, hagyományos és sportos osztályt nyitunk. Mindháromnak van létjogosultsága. Óriási a kereslet az egésznapos oktatás iránt. Délután négy óráig lehetnek nálunk a diákok – intézményi körülmények közt tanulhatnak, fejlesztő foglalkozásokon vehetnek részt. Ez nagyon megfelel a dolgozó szülőknek. A sportos jellegű osztály iránt is egyre nő az igény. Itt a tornaórákon edzői minősítéssel rendelkező tanár felügyelete mellett sportolhatnak, amit tökéletesen kiegészítenek az iskolán kívüli sportági szakkörök és sportos foglalkozások, programok – úszás, turisztika, korcsolyázás, síelés és még sorolhatnám. Egy év tapasztalatáról tudok beszámolni, s mondhatom, különleges együttműködés alakult ki a szülőkkel, akik elkísérik a gyerekeket ezekre az aktivitásokra” – sorolja az intézményvezető.

Hozzáfűzi, rendkívül fontosnak tartja, hogy magyar gyerek magyar iskolába járjon.

Magyar nyelven minőségi oktatást kell biztosítani a diákoknak, e kettő kombinációja hozza meg a sikert. A beíratási kampány alatt igyekeztek olyan szülőket példaként állítani, akik maguk is magyar iskolába jártak és mára sikeresek, vezető pozícióban vannak.

Beíratás Párkány
Fotó:  Bokor Klára

Svajcer Katalin igazgatóhelyettes koordinálja a beíratásokat. Elmondja, a beíratott gyerekek többség már járt az iskolájukban az oviakadémián, és különböző foglalkozásokon vettek részt – volt sportos óra, magyar-angol foglalkozás, boldogságóra, emellett a művészetekkel is foglalkoztak. Bátrabban lépnek már be a gyerekek az iskola épületébe. Nyáron suliváró programot szerveznek számukra a saját osztályfőnökükkel, így a nagy többségük az iskolakezdésre már összerázódik.

Ottjártamkor megkérdeztem pár szülőt, mi motiválta az iskolaválasztásukat.

Mi is ide jártunk mind a ketten Adysok voltunk, nem volt ez kérdés”

– felelik mosolyogva Simon Szabina és férje Simon Csaba.

„Úgy látjuk, megfelelő itt az oktatás színvonala, hogy boldoguljon a gyermekünk a szlovák államban. Első gyermekünk szlovák alapiskolába járt, de a kicsi magyarul gondolkodik – mondja el a Tungli házaspár, akik közül az anyuka szintén szlovák iskolát végzett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.