cl_magyar7_029_het_2024
Pártatlan közvetítés, véres kampány és a Vatikánig sem hallatszó ima
Magyar7 - 29. száma
2020. május 16., 16:36

Angol nyelvből szeretnének a legtöbben javítani

Mindössze az érettségizők 1%-a szeretne módosítani - elsősorban javítani - a számára megítélt érdemjegyen - derül ki az oktatási minisztérium adataiból.

érettségi Magyarország
Magyarországon klasszikus formában zajlottak az érettségik
Fotó: TASR / AP

A minisztérium kommunikációs osztályának igazgatója, Tomáš Kostelník szerint

392 esetben valósulhat meg a klasszikus szóbeli érettségi.

Azok az érettségizők, akik nem fogadták el a rendkívüli helyzetben hozott intézkedés szerinti, a középiskolai eredményeik átlagát figyelembe vevő eredményt, május 15-ig jelezhették javítási szándékukat.

A mindössze 1%-nyi diák közül a legtöbben az idegen nyelv eredményén szeretnének javítani, ebből is

a fiatalok mintegy háromnegyede az angol nyelv érdemjegyén módosítana.

Ezt május 25. és június 13. közt tehetik majd meg. A szaktárca szerint a konkrét időpontokat a megyeszékhelyek járási hivatalai határozzák meg.

Kostelník azt is elmondta, az idén 41.017 érettségiző volt, akiknek az átlagos érettségi eredménye kettes, egészen pontosan 2,07 lett.

„Első alkalommal tudunk magunk mögött egy új fajta érettségit. Lehetséges, hogy a jövőben is figyelembe vesszük ezt a tapasztalatot, amely alapján a diákok megítélésének egyik kritériuma az egész középiskolai idő alatti tevékenysége lenne” - mondta Branislav Gröhling, oktatási miniszter.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.