2021. október 27., 14:55

A járvány ellenére az iskolák tartják magukat. A gyerekek 90 százaléka jelenléti formában tanul

Jelenleg a tanulók 90 százaléka jár iskolába, tíz százalékuk távoktatásban tanul – tájékoztatott a szerdai kormányülés után Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.

iskolák - karantén
Az említett tíz százalékból kilenc online, a maradék egy százalék pedig feladatlapok vagy telefonos konzultáció útján tanul"

- tette hozzá a miniszter.

A Gröhling arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt héten rekordszámú, több mint 300 ezer antigéntesztet végeztek, ezek 0,9 százaléka volt pozitív.

Az iskolai dolgozók 1,4 százaléka és a tanulók 0,7 százaléka fertőzött"

 - tette hozzá. Az antigéntesztelés az év végéig folytatódik.

Gröhling azt mondta, örül, hogy az iskolákban továbbra sincsenek járványgócok, és nem kell bezárni őket.

Az iskolák még a fekete járásokban is nyitva vannak, csupán az egyes osztályokban szünetel a tanítás"

- közölte.

A miniszter arra is kitért, hogy az egyetemek elutasították a tervezett reformokat és a minisztérium által előterjesztett javaslatot. Hangsúlyozta, hogy másfél éve tart az egyeztetés arról, hogy a felsőoktatási intézményeknek milyen irányba kell elmozdulniuk, ezért itt a konkrét lépéseket ideje.

A véleményezési eljárás során három hét volt arra, amikor konkrétan lehetett hozzászólni az egyes pontokhoz. Az nem lehetséges, hogy másfél év után valaki azt mondja, teljes egészében elutasítja a tervet, de azt nem közli, konkrétan hogyan képzeli el"

 - tette hozzá Gröhling.

Megosztás
Címkék