2021. augusztus 11., 18:36

A Diákhálózat második csapatépítője zajlott Gombaszögön

Augusztus első pár napjában a Diákhálózat (DH) másodszor rendezte meg csapatépítőjét a Gombaszögi Nyári Tábor helyszínén. Mivel a DH Prágától Kassáig egyesíti a szlovákiai magyar egyetemistákat, a szervezet hosszú távú célja, hogy az egészéves munkán, sokszínű események szervezésén kívül minden évben megvalósulhasson legalább egy csapatépítő, amely segíti a tagok és tagszervezetek együttműködését, és erősíti az összetartozás érzését.

Diákhálózat csapatépítő
Fotó: Diákhálózat

A tavalyi csapatépítő alatt a szervezet a közös értékekre, motivációra és célokra helyezte a hangsúlyt. Az idei esemény az előzőre épült, és arra fektetett figyelmet, hogy a tagok a lehető legjobban tudjanak a szervezet kommunikációs problémáin dolgozni és azokat áthidalni.

Ehhez három szakképzett tréner is a DH segítségére volt: Antalicz Gábor, Osika Judit és Papp Zoltán, akik kisebb csoportokra osztották a társaságot, és interaktív foglalkozások révén segítettek megfogalmazni, milyen is a jó és érthető kommunikáció, és azt milyen módszerekkel lehet elérni.

Szó volt olyan alapvető dolgokról, mint az értő hallgatás, de a résztvevők megtanultak csapatként együtt dolgozni, falat építeni és hidat alkotni verbális kommunikáció nélkül is. Kimerítő, de jó hangulatban telt napokat tudhatnak maguk mögött a résztvevők, amelyek felkészítették a csapatot az előttük álló kihívásokra és feladatokra.

A DH csapatépítője a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázatának köszönhetően valósult meg. A rendezvény nem jöhetett volna létre a támogatói nélkül. A DH ezúton is köszön mindennemű együttműködést és segítséget a Játszótér Közhasznú Alapítványnak, a Sine Metu Polgári Társulásnak, a gombaszögi Folkszögletnek és Korona sátornak, Tohol Szilviának és a pelsőci pszichiátriai intézetnek az ételellátásért, Imrecze Attilának, Flaska Rékának és Leczkési Zoltánnak.

Czinege Noémi

Megosztás
Címkék