2020. szeptember 2., 15:31

Világi a sportrendezvények szigorításáról: "Az állam diktátorként viselkedik"

Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa élesen bírálta a szlovák kormányt az ismételten hatályba lépő, sportrendezvényeket is érintő korlátozásokkal kapcsoltban.

201707010859270.VILAGI_1-2.jpg

Mint ismert, szeptember 1-től ismét érvénybe lépett a sport, kulturális, közösségi vagy egyéb tömegrendezvények 1000 fő feletti szervezését tiltó rendelet. A megszorítás egyelőre csak szeptember hónapban van érvényben, ami a sárga-kékek szempontjából azt jelenti, hogy a DAC-Rózsahegy és a DAC-Trencsén Fortuna ligás mérkőzéseken korlátozott számú közönség lehet jelen. A dunaszerdahelyi klub tulajdonosa, Világi Oszkár a DAC hivatalos oldalán adott hangot nemtetszésének.

Egy kicsit meglepetten vettük tudomásul a döntést, mert azzal számoltunk, hogy továbbra is nézők előtt futballozhatunk – legalább a stadion befogadóképességének 50 százaléka előtt. A meglepettségünk abból a meggyőződésből fakad, hogy az eddigi mérkőzések nem bizonyították, hogy valamiféle gócpontjai lennénk a járványnak"

– vélekedett Világi. 

A strandok egész nyáron nyitva voltak, az emberek szabadon utazhattak, és most, amikor rádöbbenünk, hogy mindezeknek következménye van, egyszer csak a sportklubok megbüntetésének ötletével állnak elő, mert azok a járvány gócpontjai" 

- fakadt ki.

Világi szerint "az állam egyfajta diktátorként kezdett el viselkedni, aki megmondja nekünk, hogy nem végezhetjük a munkánkat, és erről tárgyalni sem hajlandó velünk."

Mint mondta:

Képesek vagyunk megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek egyúttal az állami szerveknek is megoldást jelenthetnének, ám ők nem hajlandóak meghallgatni minket. Azt gondolják, hogy amit ők mondanak, az a legjobb, hogy ők a legokosabbak, és nekünk, akik itt lent élünk, Istenként kellene rájuk hallgatnunk. Ez egy nagyon rossz hozzáállás a megoldáshoz."

Világi a kormánynak azzal az érvelésével sem ért egyet, amely arra hivatkozva korlátozta a mérkőzések létszámát, hogy "a meccsek után elmennek egy sörre az emberek".

És máskor nem járnak? Akkor viszont tiltsuk meg nekik, hogy sörre járjanak. Miért úgy mondjuk ezt, hogy az emberek azért nem mehetnek futballmérkőzésre, hogy aztán ne mehessenek el sörözni? Azokat a találkozókat, amelyre nem mehetnek ki, a kocsmákban és az éttermekben nézik az emberek, ahol még nagyobb a fertőzés kockázata, de erről beszélni sem hajlandóak."

Világi a szigorítások ellenére bízik abban, hogy szeptember 12-én, a következő bajnoki fordulóban a DAC legalább a stadion befogadóképességének 50 százalékának megfelelő mennyiségű néző előtt léphet pályára.

Mi, a sportklubok képviselői a társadalom nagyobb része számára közjót cselekszünk, hiszen gyerekeket nevelünk, a fiatalsággal foglalkozunk. Azt gondolom, érdemesek vagyunk arra, hogy normális és becsületes párbeszédet folytassanak velünk”

- tette hozzá a DAC tulajdonosa.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.