Zelenszkij tudja, ha békét köt, elsöpri a történelem - interjú Nógrádi Györggyel
Mit ért el Kijev a kurszki betöréssel? Mikor ülnek le a tárgyalóasztalhoz az oroszok és az ukránok? Van-e tartós megoldás az izraeli-palesztin konfliktusra? Mi várható az őszi amerikai elnökválasztáson? Hogyan befolyásolhatja a geopolitikai konfliktusok alakulását Trump vagy Harris esetleges győzelme? Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt a Ma7 médiacsalád Konzervatív Esték című rendezvényén kérdeztük Szőgyénben.
Sokszor halljuk a fogalmat, a háború köde. Arra utal, hogy bár sok minden történik, abból mi viszonylag keveset látunk a média szűrőjén keresztül. Arra kérem, oszlassa el a háború ködét: mi történik most Ukrajnában, mit ért el Kijev a kurszki offenzívával?
A Nyugat döntő része felsorakozott Ukrajna mögött, hogy bármi áron megállítsák Oroszországot. Ezért odaadnak mindent: katonát, pénzt, fegyvert. Én mindig azt mondom, és ezért óriási kritikákat kapok, amit odaadnak pénzt, annak körülbelül az egyharmadát ellopják. Ebben semmi különös nincs, a világon minden állam lop. A különbség a mértékben van. Megjegyzem, az oroszok majdnem ugyanennyire korruptak, csak míg az ukránok az amerikaiak, az európaiak és a japánok pénzét lopják el, addig az oroszok a saját költségvetésükből lopnak. A Nyugat támogatását az is árnyalja, hogy a háború kitörése óta Oroszország egymaga több fegyvert állított elő, mint a teljes NATO. Ez akkor is így van, ha a NATO hagyományos fegyveres erői óriási fölényben vannak az oroszokkal szemben.
Jelenleg ott tartunk, hogy a nyugatiak elkezdtek számolni, meddig eszkalálódhat a konfliktus, bevetik-e az oroszok az atomfegyvert. A NATO főtitkára kijelentette, hogy ezt a háborút Oroszország nem nyerheti meg. Én annyit tennék hozzá, Ukrajna sem. A világ döntő része fegyverszünetet, békét szeretne.
Itt vetném közbe, minden jel arra mutat, hogy egyelőre sem Moszkva, sem Kijev nem érdekelt a háború gyors lezárásában. Hogyan lesz ebből béke?
Zelenszkij minden nap tesz egy nyilatkozatot. Nemrég azt mondta, a tárgyalás nincs napirenden. Zárójelben megjegyzem, ha valóban nincs napirenden a tárgyalás, akkor miért kérte arra az indiai miniszterelnököt, hogy szervezzen egy békekonferenciát, és arra hívja meg az oroszokat. Látszik, hogy mindkét fél napi propagandát folytat. Olvasom a vezérkarok napi jelentéseit, elképesztően hazudik mindkettő. A svájci békecsúcsot a Nyugat sikeresnek állította be, a világ körülbelül negyven országa felsorakozott Zelenszkij mögé, a harmadik világ nem. Zelenszkij azzal érvel, hogy a határokat nem lehet megváltoztatni, ezt a harmadik világ nem érti. Indonézia elveszítette Kelet-Timort, Indiától elszakadt Pakisztán és Banglades. Az elmúlt évtizedekben a Nyugat kénye-kedve szerint rajzolta át a harmadik világbeli határokat. Ha a volt francia gyarmatok közül valamelyik nem francia bankban tartotta az ország valutatartalékát, az elnököt mindig megölték, és utóbb kiderült, hogy véletlen baleset volt. Azt kérdezte, hogyan lesz ebből béke? Nincs olyan ember, aki tudja.
Zárójelben jegyzem meg, hogy az ukrán állam fizetésképtelen, havi hárommilliárd dollár kell ahhoz, hogy biztosítsa a napi működést. Elképesztő mennyiségű pénz ment el eddig a háborúra. Ukrajnában mindent, ami érték, a nyugatiak már felvásároltak. Mindenki arról beszél, hol lesz majd a háború után az orosz–ukrán határ. Engem legalább ennyire érdekel, hol húzódnak majd Ukrajna nyugati határai, mi lesz Moldovával vagy a lengyelekkel. Én ma a lelkekben nem látom a béke esélyét. Elképesztő, hogy a két szláv nép, az orosz és az ukrán olyan fokon gyűlöli egymást, hogy nem látom a végét.
Maradt még mozgástere Zelenszkijnek?
Csak a margóra jegyzem meg, nemrég kikerült egy jelentés az Északi Áramlat felrobbantásáról, amelyben a felelősséget a korábbi főparancsnokra, Zaluzsnijra tolják. Ilyen a népmesében van. Mindez azért történik, hogy ne tudjon visszajönni Londonból államfőnek.
Amellett, hogy a szomszédunkban már több mint két éve dúl a háború, azt is látjuk, hogy a Közel-Keleten is bármikor kialakulhat egy olyan konfliktus, amelybe belesodródnak a nagyhatalmak. Mennyire kell ettől tartanunk?
A térségben Izrael létrejötte, 1948 óta nincs béke. Izrael azóta minden háborúját megnyerte, és minden békéjét elveszítette. Az orosz–ukrán háborúhoz hasonlóan a két fél itt is zsigerileg gyűlöli egymást. Az óriási hírszerzési, hadiipari izraeli fölény ellenére tavaly október 7-én a Hamasz áttörte a gyengén védett gázai határt, legyilkolt 1200-1400 izraelit, és túszok százait hurcolta el. A világ két hétig állt ki Izrael mellett, utána megfordult a közvélemény. Mára már több mint 40 ezer palesztint öltek meg Gázában, 90 ezer fölött van a palesztin sebesültek száma. A halottak egyharmada gyermek, a világ ezt nem fogadja el. Nézzük, mi történik most. Az amerikai közvetítés nem járt sikerrel. Az arab országok egy része Szaúd-Arábiától Marokkóig szeretne kiegyezni Izraellel, a lakosságuk azonban nem. A térségben a négy középhatalom – Irak, Irán, Szaúd-Arábia és Törökország – nem jön ki egymással.
Netanjahunak a túszokat sem sikerült kiszabadítania. Állandóak az összetűzések Ciszjordániában, ahol a zsidó telepesek a népesség 13 százalékát teszik ki. Északon a Hezbollah nem akar kiterjedt háborút, mert tudja, hogy szétverik, és kiszorul Libanonból. Viszont azt sem hagyhatja, hogy sorban likvidálják a parancsnokait, ezért válaszcsapásokat mér Izraelre. Irán egymilliárd dollárral támogatja évente a Hamaszt és a Hezbollahot. Ott van Jemen, a helyi húszik már évek óta harcolnak Szaúd-Arábiával. Nem látni a konfliktus végét. Szíriában gyakorlatilag mindenki ott van fegyveres erőkkel, aki a térségben számít. Legfeljebb arra vigyáznak, hogy az oroszok és az amerikaiak ne lőjék közvetlenül egymást.
Lát esélyt arra, hogy valaha béke legyen a Közel-Keleten?
Ez a nagyhatalom a Szovjetunió szétesése óta egyedül az Egyesült Államok lehet. Kína telerakta a térséget hadihajókkal, de ma nincs abban a helyzetben, hogy meghatározza a Közel-Kelet viszonyait.
Milyen szerepe lehet a térségben Iránnak?
Ma iráni befolyás alatt van Irak, Szíriában a síiták egyik ága, az alaviták által lakott régiók, Jemen és Libanonban a Hezbollah. 1979 óta egy síita forradalom zajlik Iránban. Az országban a siítákon kívül sok szunnita is él, illetve keresztények is.
A mai iráni politika abból indul ki, elkerülje, hogy csapás érje az országot. Pár héttel ezelőtt, amikor Irán tömeges csapást mért Izraelre, előre értesítette a Nyugatot, a bejövő iráni rakétákat lelőtték. A csapásnak a presztízs megőrzésén túl semmilyen katonai vagy politikai értelme nem volt.
Az orosz–ukrán háború kapcsán már utalt arra, döntő fontosságú lesz, hogyan alakul a novemberi amerikai elnökválasztás. Hogy állnak most az esélyek?
A legfrissebb felmérések szerint országosan mégis vezet egy-két százalékponttal Trump előtt, és előnyben van több csatatér államban is, ahol a választás el fog dőlni. November 5-e még messze van, meglátjuk, mi lesz. Trump ellen még gyorsan egy újabb bírósági ügyet indítottak, a kilenc országos tévécsatornából nyolc a demokratákhoz húz. Megjegyzem, ha Harris győz, elhúzódó háborúra számíthatunk Ukrajnában, és nem mellesleg a magyar kormány helyzete sem lesz könnyű, mert erőteljesen letette a voksát Trump mellett.
Várhatóan mi fogja eldönteni a választást? Mennyire határozza meg a kampányt a külpolitika?
Egyet tisztázzunk, Amerikában a külpolitika akkor számít, ha világháború van, egyébként nem. Egy választási harc kulcsa mindig az oktatás, az adózás, az egészségügy, egyszóval a pénzügyek, nem a kül- és biztonságpolitika.
Megjelent a Magyar7 2024/37. számában.
