2022. február 5., 09:45

Volt alelnöke szerint Trump téved

Cáfolta és „tévesnek” nevezte pénteken Mike Pence volt amerikai alelnök Donald Trumpnak a héten kiadott közleményét, amelyben az előző amerikai elnök azt fejtegette, hogy egykori alelnökének valamilyen módon a republikánusok javára kellett volna fordítania a 2020-as elnökválasztás végeredményét.

Donald Trump
Fotó: TASR/AP

Egy floridai rendezvényen Pence úgy fogalmazott:

Trump elnök téved, nekem nem volt jogom ahhoz, hogy megváltoztassam a választás kimenetelét.

Kedden kiadott közleményében Donald Trump volt amerikai elnök azt fejtegette, hogy a tavaly január 6-ai, a törvényhozás elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottságnak arra kellene keresnie a választ, hogy Mike Pence alelnök miért nem utasította el több olyan tagállam elektorainak szavazatát, amelyekben ellenfele, Joe Biden nyert.

Pence alelnökként egyben a szenátus elnöke is volt, és ekként az ő feladata volt levezényelni az elnökválasztás eredményét megerősítő törvényhozási ülést. Eközben rohanták meg tiltakozók az épületet, miután Trump beszédet mondott híveinek a Capitoliumtól nem messze.

Pence az ülés előtt többször világossá tette Trumpnak, hogy nem áll módjában megváltoztatni az elnökválasztás eredményét.

Mike Pence a floridai rendezvényen azt mondta, hogy 2021. január 6. „sötét nap volt a Capitolium történetében”.

„Az amerikai embereknek tudniuk kell, hogy mi mindig tartani fogjuk magunkat az alkotmány betartására tett eskünkhöz, még akkor is, ha politikailag kifizetődőbb lenne másként cselekedni” - mondta. Kiemelte azt is, hogy az alkotmány értelmében „a választások állami szinten zajlanak, nem a kongresszusban.

A szövetségi törvényhozás egyetlen szerepe az, hogy megszámolja az államok által leadott és hitelesítette szavazatokat. Ennél se több, de kevesebb

- tette hozzá. Pence leszögezte, hogy az alkotmány alapján nem állt jogában megmásítani az elnökválasztás végeredményét, ahogyan Kamala Harris jelenlegi alelnöknek sem lenne ilyesmihez joga 2024-ben.

Donald Trump szerint Mike Pence „a felderített rengeteg csalás és szabálytalanság” miatt visszaküldhette volna ellenőrzésre egyes tagállamok választási eredményeit.

A hét elején a Trump-közleményről tudósító The Washington Post című napilap megjegyezte: nincs bizonyíték arra, hogy a Biden által megnyert, úgynevezett csatatérállamokban a választást érdemben befolyásoló, széleskörű csalás történt volna.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.