Vízhiány fenyeget több millió embert Libanonban
Négy millió embert fenyeget vízhiány az egyébként is gazdasági és belpolitikai válság sújtotta Libanonban - közölte szombaton az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója szerint
a következő napokban számosan nem juthatnak majd tiszta ívóvízhez Libanonban.
Hangsúlyozta, hogy a közel-keleti országnak haladéktalanul intézkedéseket kell tennie az ügyben.
„Egy új kormány megalakítása világos reformelképzelésekkel döntő jelentőségű” - húzta alá Fore.
Az UNICEF attól tart, hogy a vízhiány nyomán fellépő rossz higiéniai körülmények következtében különböző betegségek terjedhetnek el.
Az ENSZ Gyermekalapja már júliusban felhívta arra figyelmet, hogy vízhiány léphet fel a mintegy hatmillió lakosú Libanonban, ugyanis
a folyamatos áramkimaradások és a üzemanyagárak növekedése jelentős hatással vannak az ívóvízszolgáltatásra.
Libanon 2019 óta politikai, gazdasági és pénzügyi válsággal küzd, amelyet súlyosbított a Bejrút kikötőjében egy évvel ezelőtt történt, hatalmas pusztítást okozó és számtalan áldozatot követelő robbanás. A dollártartalékok elapadásával Libanonban hiány alakult ki az importált alapvető cikkekből és az üzemanyagból is.
Az ország benzinkútjai már napok óta zárva tartanak, a lakosok pedig kénytelenek naponta több órán keresztül áramszolgáltatás nélkül meglenni.
Tovább tetézi a bajokat az országot bénító politikai válság, Libanont ugyanis tavaly augusztusa óta ügyvezető kormány irányítja.