2020. november 4., 16:59

Visszatért a nyugalom az osztrák fővárosba

Nagyjából visszatért a normális mederbe az élet az osztrák fővárosban, ahol a hatóságok azt vizsgálják, hogy a hétfő esti bécsi merényletben négy embert agyonlövő 20 éves terroristának voltak-e bűntársai.

Karin Keller-Sutter svájci igazságügyi min
Fotó: Berner Zeitung
Karin Keller-Sutter svájci igazságügyi miniszter

A merénylet felbujtójaként az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelentkezett.

A hatóságok közlése szerint a Kujtim Fejzulaiként azonosított férfit korábban börtönbüntetésre ítélték, amiért csatlakozni akart az Iszlám Államhoz Szíriában. Decemberben helyezték szabadlábra.

Hétfő este kilenc perc alatt több mint húsz embert sebesített meg a belvárosi Schwedenplatz téren, mielőtt a rendőrség agyonlőtte. Kedden Bécs nagy részét még lezárva tartották, mert a hatóságok csak kedden közölték, hogy nem találtak második merénylőre utaló bizonyítékot. Szerdán ismét kinyitottak az iskolák.

Két férfi és két nő halt bele a sebesülésébe, miután a gépkarabéllyal, robbanóöv-utánzattal, maroklőfegyverrel és késsel felszerelkezett férfi tüzet nyitott a zsúfolt bárokban és kávéházakban ülőkre.

A bécsi rendőrség szerdán közölte, hogy két osztrák, egy német és egy észak-macedóniai állampolgárt ölt meg a támadó. A 23 sebesült többsége osztrák, de van közöttük német, szlovák, bosznia-hercegovinai, luxemburgi és afgán állampolgár is. Szerdán hárman közülük még mindig az intenzív osztályon voltak, de a bécsi kórházak szerint az állapotuk stabil. Karl Nehammer belügyminiszter kedden közölte, hogy 14, Fejzulaival kapcsolatban álló embert vettek őrizetbe, és folyik a kihallgatásuk.

A svájci Winterthur rendőrsége kedden jelentette be, hogy két embert vettek őrizetbe. Karin Keller-Sutter svájci igazságügy-miniszter a St. Galler Tagblatt című napilapnak internetes oldalán közzétett vitaműsorban azt mondta, hogy a két férfi feltehetően a támadó barátai. A miniszter szerint a két férfi személyesen találkozott az elkövetővel, de azt nem mondta meg, hogy mikor.

A svájci főügyészség szerint mindkét férfi ellen folyik Svájcban büntetőjogi eljárás, 2018, illetve 2019 óta. Winterthur a német határ közelében fekvő hajdani jelentős iparváros, ahol nemrégiben zártak be egy mecsetet, mert gyűlöletbeszédet terjesztő imámok gyülekezési helye volt. A mecsetben imádkozó fiatalok közül többen utaztak Szíriába, hogy az IÁ oldalán harcoljanak.

Szeptemberben egy, a svájci média által csak "winterthuri emírnek" nevezett, Svájcban élő iszlamista vezetőt ítéltek 50 hónapi börtönre az Iszlám Állammal fenntartott kapcsolatai miatt.

A szlovák rendőrség kérdésre válaszolva a Facebook-oldalán közölte, hogy olyan értesülést kapott, hogy a nyáron "gyanús személyek jártak Szlovákiában", hogy megpróbáljanak lőszert vásárolni. Ez azonban nem sikerült nekik - áll a rendőrség közleményében, amely nem tért ki további részletekre. Hozzátette, hogy az esetről azonnal tájékoztatták az osztrák kollégákat.

A támadás elkövetését az IÁ vállalta magára "hírügynöksége", az Aamak révén. A terrorszervezet arra nem tért ki, hogy az elkövető milyen kapcsolatban állt az IÁ-val.
 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.