2020. november 13., 19:00

Vádat emeltek egy csoport feltételezett szélsőjobboldali terrorista ellen Németországban

Vádat emeltek pénteken Németországban egy csoport feltételezett szélsőjobboldali terrorista ellen, akik a szövetségi legfőbb ügyészség szerint merényleteket terveztek mecsetek ellen.

Gruppe S
Rendőrségi akció
Fotó: Uli Deck/dpa

A vádirat szerint a terrorista szervezetet alkotó csoport minél nagyobb pusztítással, a lehető legtöbb halálos áldozattal és sebesülttel járó  támadásokat akart végrehajtani mecsetek ellen, hogy feltüzelje a szélsőséges iszlamistákat, és így országszerte polgárháborús állapotokat idézzen elő. A végső cél Németország állami és társadalmi rendjének, demokratikus berendezkedésének megdöntése volt.

A vádlottak valamennyien német állampolgárok, kivétel nélkül férfiak. Tizenegyen közvetlenül a magát Gruppe S-nek nevező szervezet tagjai voltak, a tizenkettedik embert a csoport külső támogatásával vádolják.

A szövetségi legfőbb ügyészség irányításával februárban csaptak le rájuk. Terrorelhárító egységek mozgósításával egyszerre öt tartományban tartottak razziát. A nyomozók akkor még úgy látták, hogy a csoport terrorcselekményre vállalkozó magjához öten tartoznak, és a többiek pénzzel és fegyverekkel segítették volna őket, vagy későbbi akciókban vettek volna részt. Időközben kiderült, hogy a Gruppe S jóval szervezettebb és kiterjedtebb.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi, júliusban kiadott éves jelentése szerint a biztonsági szerveknél nyilvántartott szélsőjobboldaliak száma a második világháború óta a legmagasabbra emelkedett, meghaladta a 32 ezret. Közülük mintegy 13 ezer embert sorolnak a politikai meggyőződésüket akár erőszakkal is érvényre juttatni hajlandó szélsőjobboldaliak közé.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.