2021. december 3., 12:01
Frissítve: 2021. dec. 3. 15:54

Új pártvezetőt és kormányfőt választ a konzervatív Osztrák Néppárt

Új pártvezetőt és kormányfőt választ a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), azt követően, hogy előző nap lemondott és visszavonult a politikai életből a párt elnöke, Sebastian Kurz, és bejelentette lemondását Alexander Schallenberg kancellár is.

Ausztria
Fotó: TASR/AP

A konzervatívok olyan vezetőt keresnek,

aki egy személyben látja el mindkét tisztséget.

Schallenberg, aki karrierdiplomata és Kurz közeli szövetségese, kevesebb mint két hónapja került a kormány élére, amikor Sebastian Kurz lemondott, miután az osztrák ügyészi hivatal bejelentette, hogy több ember, köztük ellene is nyomozást indított megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. Kurz cáfolta a gyanút, de a Néppárt koalíciós partnere, a Zöldek, akkor a kormányfő lemondását követelte.  

A 35 éves Sebastian Kurz mindeddig megmaradt az Osztrák Néppárt vezetője,

de csütörtökön  arra hivatkozva, hogy szeretne több időt tölteni a családjával azt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politizálástól.

Pár órával később Schallenberg és Kurz másik szövetségese, Gernot Blümel pénzügyminiszter aki ellen egy másik korrupciós gyanú miatt folyik nyomozás, szintén bejelentette, hogy távozik tisztségéből.

Az ugyancsak ártatlanságát hangoztató Blümel és Kurz is azzal indokolta döntését, hogy nemrég született kisgyereke. Schallenberg ugyanakkor azzal érvelt, hogy a kancellári és a pártelnöki tisztséget ugyanannak a politikusnak kell betöltenie.

Kurz, aki a többi között az illegális migrációt elutasító és a bevándorlást szigorító álláspontot képviselt, először 2017 decemberétől 2019 májusáig volt kancellár, majd 2020 januárjától 2021 októberéig töltötte be ismét ezt a tisztséget.

Több osztrák médium arról számolt be, hogy jelenleg Karl Nehammer belügyminiszter a legesélyesebb a kancellári poszt betöltésére. Werner Kogler alkancellár a Zöldek politikusa csütörtök este az osztrák sajtóban pozitívan nyilatkozott

Nehammer esetleges kancellár-jelöltségéről. Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria befolyásos néppárti kormányzója, szintén csütörtök este, nyíltan támogatásáról biztosította Karl Nehammer esetleges miniszterelnöki jelölését.

Karl Nehammer lesz az új osztrák kancellár 

Karl Nehammer eddigi belügyminisztert választotta elnökévé pénteken az Ausztriában kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP), és ő lesz az ország következő kancellárja is.

A 49 éves Nehammer, aki korábban katona volt, a távozó pártelnök, Sebastian Kurz korábbi kancellár bevándorláspolitikájának támogatója volt.

Nehammer pénteken sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magnus Brunnert választotta a következő pénzügyminiszternek. Egyúttal megtiszteltetésnek nevezte, hogy az ÖVP vezetése egyhangúlag őt támogatta. Tudatta azt is,

hogy a felelősség, a szolidaritás és a szabadság alapértékeit tartja majd szem előtt, a menekültügy, a migráció és a biztonság terén pedig marad a jelenlegi irányvonal.

Brunner, aki eddig a környezetvédelmi minisztériumban dolgozott, Gernot Blümel utódja lesz, aki csütörtökön azután mondott le, hogy Kurz távozott pártelnöki tisztségéből.     
A leköszönő kancellár, Schallenberg pedig visszatér régi munkakörébe, a külügyminiszteri posztra - tette hozzá Nehammer.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.