Új eszköz, régi háború
Az utóbbi napokban erőteljesen kezdte hangoztatni mind Donald Trump, mind alelnöke, Mike Pompeo, hogy egyre több bizonyíték utal arra, egy kínai laborból szabadult ki a világjárványt okozó új koronavírus. Peking ezt kezdettől fogva cáfolja, sőt visszavág, hogy a járvány kezdete előtt amerikai katonák jártak a térségben egy nemzetközi találkozón, és a teljesítményükből úgy tűnik, nem elsősorban a versennyel törődtek.
Az amerikai vádak nem előzmények nélküliek, hiszen Kína már a járvány előtt is Trump vámháborújának egyik fő célpontja volt.
Márpedig a vád veszélyes, hiszen Irakról is úgy tudtuk a háború előtt, hogy tömegpusztító fegyverei vannak. Taktikailag sem rossz ez a húzás, mert el lehet vele fedni a tényt, hogy az USA nem éppen fényesen kezeli a járványt, és azt se feledjük, hogy ősszel elnökválasztás lesz Amerikában.
Kína nem akarja beengedi a külső szereplőket a vuhani labor átvizsgálásához. Talán nem is attól tart, hogy kiderül, valóban foglalkoztak ott koronavírussal, hanem esetleg még durvább dolgokat is találhatnak, de bármely más állam hasonlóan cselekedne. Kína tehát majd előáll valamilyen magyarázattal, ami nem lesz megnyugtató a világ többi részének. Ez azonban könnyen egy újabb hidegháborús korszak nyitányát okozhatja. Arra kevés az esély, hogy valamiféle világellenőrzés alá kerüljenek az egyes víruslaborok, így annak is kevés lesz az esélye, hogy világméretű járvány-előrejelző rendszert alakítsanak ki.
Kína, miután sikeresen megfékezte a járványt, az első fázisból jól jött ki. A helyi kádereket feláldozták, a csúcsvezetés pedig learatta a sikereket, nem feledkezve meg a kínai médiában terjeszteni, milyen bénázás folyik a világ többi részén. A második fázis, a termelés visszaállítása már nehezebb dió, hiszen meg kell várni, míg a világ többi része is igényelni fogja a termékeiket.
Kérdés, hogy okulva a járványból az egyes gazdaságok nem keresnek-e más beszállítókat, vagy nem viszik-e vissza a termelést a hazájukba.
Minden válság egyben lehetőség is az erőviszonyok átalakítására. Kína egyértelműen az utóbbi évek globalizációjának a nyertese, s most ezeket az eredményeket kell megőriznie. Ezzel magyarázható a maszkdiplomácia, a segélyek, a lélegeztetőgépek szállítása, ami a gazdasági hídfőkhöz való visszatérésnek az előkészítése.
Persze a koronavírus fejleményeibe mindenki azt lát bele, amit akar. A globalizáció ellenségei azon örömködnek, hogy eljött a glokalizáció ideje, a globalizáció hívei pedig a még szorosabb együttműködés, akár egy egységes, világméretű szabályozórendszer kiépítésének a lehetőségét látják. Egy dolog azonban változatlan marad: a haszonmaximalizálás.
És marad a harc is. Amerika azért fog küzdeni, hogy megőrizze a hegemóniáját, Kína pedig azért, hogy megszerezze azt. És Kína pozíciói nem rosszak. Az Új Selyemút elképzelése megteremti a lehetőséget a szövetségesek megszerzéséhez, megtartásához, akár úgy is, hogy az eddig periférián lévő államokat túlhitelezi. A másik komoly előnye Kínának, hogy a jövő technológiáinak kifejlesztésében megelőzte Amerikát, így az USA-nak időt kell nyernie, hogy hasonlóan kedvező ajánlatot tudjon adni a világnak.
Azt is látni kell, hogy az USA, mint megfáradt birodalom, lényegében felélte a pénzügyi erőforrásait, a lakossági megtakarítások zéró körüliek, a kormány ciklikusan menti a rendszeresen jelentkező pénzügyi válságokból a pénzügyi intézményeit. Amerika folyamatosan pénzügyi egyensúlytalansággal, míg Kína folyamatos pénzügyi egyensúllyal visel hadat.
A koronavírus és annak válsága nem írja át ezt a hegemóniáért folyó küzdelmet, csak új eszközöket, új lehetőségeket nyújt ahhoz a háborúhoz, amit eddig szerencsére még csak gazdasági eszközökkel vívnak.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/20. számában.
