Új adó vár a turistákra Horvátországban. Egyeseknek többször is meg kell fizetniük
Horvátország környezetvédelmi adót készül bevezetni a turisták számára reakcióképpen a túlzott turizmusra egyes helyeken.

A horvát minisztérium előzetesen napi egy-három eurós díjról beszél. Az ökológiai adó az egynapos kirándulásokra is vonatkozni fog.
Egyes turisták egy nyaralás alatt akár többször is kifizethetik a díjat, ha több helyet szeretnének meglátogatni, írja a tvnoviny.sk.
Az úgynevezett környezetvédelmi adó a tervezett idegenforgalomról szóló törvénymódosítás része lesz, amelyet a turistáknak meg kell fizetniük az ottani üdülőhelyek meglátogatásakor.
A hírről Nikolina Brnjacová horvát idegenforgalmi miniszter beszélt a Večernji List nevű horvát lapnak.
Mint mondta, egyelőre nem fontolgatják a szóban forgó adó széles körű bevezetését, vagyis nem lesz mindenütt kötelező. Az adóról és az adó nagyságáról az adott város vezetése dönt.
Az önkormányzatok döntenek arról is, hogy a környezetvédelmi adót milyen időszakban kell fizetni. Azzal számolnak, hogy néhányan csak a fő turisztikai szezonban vezetik majd be azt.
„Az a helyzet, hogy egyes települések túlzsúfoltak, másoknak viszont az egynapos látogatók jelentenek nagy problémát” – mondta Brnjacová, hozzátéve, hogy a túlzott turizmus nemcsak a helyiek életét, hanem a kulturális és természeti gazdagságot is érinti.
A miniszter szerint a javaslat első változatát még idén nyárig előterjesztik.