2021. április 27., 20:12

Továbbra sincs változás a Navalnij-ügyben

Ideiglenes korlátozó intézkedéseket rendelt el kedden a moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által alapított, az orosz főváros ügyészsége által szélsőségességgel vádolt Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) ellen.

Fotó: TASR/AP

A korlátozásokat, amelyeket a bíróság sajtóosztályának közleménye az ügy zárt tárgyalása miatt nem részletezett, a moszkvai ügyészség kérésére vezették be.

A két alapítvány jogi képviselői a Kommerszant című lappal közölték, hogy

a tilalom a tömegtájékoztatási eszközökkel való együttműködésre, a nyilvános események szervezésére és a választásokon való részvételre vonatkozik, egészen az ügyészég által kezdeményezett eljárásban meghozandó ítéletig.

Ivan Zsdanov, az FBK igazgatója a Telegramon jelezte, hogy az alapítvány anyagi támogatását egyelőre nem tiltották meg.  

Hétfőn lett ismeretes, hogy Genyisz Popov moszkvai ügyész elrendelte a regionális úgynevezett Navalnij-törzsek tevékenységének felfüggesztését.

Ennek következtében csoportok nem szervezhetnek gyűléseket, nem oszthatnak meg anyagokat az interneten,

valamint nem vehetnek részt választáson vagy népszavazáson. A bírságok, valamint az adók és az illetékek befizetésén kívül bankszámlát másra nem használhatnak.

A fővárosi törvényszéken hétfőn tartottak volna előzetes tárgyalást arról, hogy szélsőséges szervezetnek minősítsenek-e több, Navalnijhoz fűződő szervezetet.

Az ügyészség ezek tevékenységének szélsőségesnek nyilvánítását és betiltását indítványozta.

Az eljárást csütörtökre elnapolták.

Vélhetően ekkor dönt majd a bíróság, hogy ügyrendbe veszi-e az ügyészi kereset érdemi elbírálását, avagy visszaküldi a felügyeleti szervnek a jogsértések orvoslása céljából.

A moszkvai ügyészség szerint a Navalnijhoz közel álló szervezetek a társadalmi és politikai helyzet destabilizálásának feltételeit szándékoznak megteremteni, tevékenységük tényleges célja pedig "a feltételek megteremtése az alkotmányos rend alapjainak megváltoztatásához", egyebek között a "színes forradalmak" forgatókönyvének alkalmazásával.

Az ügyészség emellett úgy véli, hogy

az érintett csoportok Oroszországban nemkívánatosnak minősített külföldi és nemzetközi szervezetek tevékenységét végzik az ország területén.

Az FBK-t 2019 októberében, az FZPG-t pedig 2020 decemberében minősítette az orosz igazságügyi minisztérium külföldi ügynök, nem kormányzati szervezetté.
 

Megosztás
Címkék