2020. március 31., 20:07

Törökország 90 ezer rabot tervez kiengedni a börtönökből a járvány miatt

Törökország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből az új típusú koronavírus-járvány miatt egy, a parlament elé kedden benyújtott törvénytervezet értelmében - közölte ankarai sajtótájékoztatóján Cahit Özkan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióvezető-helyettese.

börtön
Képünk illuzstráció
Fotó: pixabay.com

Özkan elmondta, hogy a javaslatot az AKP és a parlamenti szövetségese, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) készítette elő.

A politikus kiemelte: terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni, és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért elítéltekre nem vonatkozik a tervezet. A többi fogoly közül is csak azokra, akik büntetésük legalább felét már letöltötték - tette hozzá.

Özkan rámutatott: ezen felül az érintettek mintegy fele, nagyjából 45 ezer ember pedig házi őrizetbe kerülhet, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról.

A tervezetről szóló vita jövő kedden kezdődik meg az ankarai parlamentben. Törökország börtöneiben körülbelül 300 ezer elítéltet tartanak fogva. Felügyeletükért és ellátásukért további 150 ezer büntetés-végrehajtási alkalmazott felel. Az AKP-nak 295 képviselője van a 600 fős török törvényhozásban, a többséget az MHP-val biztosítja, amely 49 mandátummal rendelkezik.

A kis-ázsiai országban a legutóbb hétfő este közölt adatokkal 10 ezer 827-re nőtt az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 168-ra pedig a járvány halálos áldozatainak a száma. Törökország az utóbbi egy hét alatt szinte megháromszorozta a napi koronavírus-tesztek számát, eddig közel 77 ezret végeztek el, ebből csak hétfőn 11,5 ezret. Az esetszámok kezdeti meredek emelkedését követően, péntek óta a tesztek számának növelése ellenére az új fertőzöttek számának napi alakulása nem fokozódott, sőt néhány százzal még mérséklődött is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.