Tömegek lázadása
Van abban valami tragikomikus, amikor Emmanuel Macron francia elnök keménykedik. Például nagy bejelentéseket tesz arról, hogy „Európa nem hátrál meg”, amihez az európai liberálbolsevikok úgy tapsikolnak, mintha a reménytelenül elhúzódó ukrajnai háború végtelen támogatása a lehető legjobb megoldást kínálná az európai – köztük a francia – embereknek.
Ennek a bizarr, hazug kardcsörtetésnek a kulisszái mögött zajlik Nyugat-Európa lezüllése, melynek kézzel fogható bizonyságaként tombol a tömeg az utcán. Amerre elvonul, lángoló gépkocsik, kifosztott üzletek, s mint a limoge-i példa mutatja, kiégett városháza. Szó se róla, ebben a nagy francia forradalom óta van némi gyakorlatuk a galloknak, ezúttal azonban egyre több híradásban elhangzik, hogy a randalírozók nagy része bevándorló hátterű „francia”.
Miről írt Obertone?
Kereken tíz éve jelent meg Laurent Obertone Gerilla I. Franciaország végnapjai című regénye, amely riasztó víziót jelenít meg arról, hogyan süllyed káoszba Franciaország. A Gerilla-trilógia (amelyből csak az elsőt olvastam, de az is untig elég volt) a közeljövőben játszódik, ahol egyetlen tragikus rendőrségi intézkedés elegendő ahhoz, hogy teljes káoszba taszítsa az országot. A történet egy párizsi külvárosi negyedben kezdődik, ahol csapdába kerül néhány rendőr. Egyikük elveszíti a türelmét, és válogatás nélkül tüzet nyit pár iszlamistára. A gettó fellázad, a lángok pedig gyorsan elharapóznak, és városról városra terjednek. A köztársaság összeomlik, megszűnik az alapvető infrastruktúra: nincs áram, víz, közrend, egészségügy, élelmiszer-ellátás. Az ország pillanatok alatt önmagába omlik.
A leghátborzongatóbb a történetben, hogy Obertone regénye nem szó szerint kitaláció, mert a regény alapjául titkosszolgálati lehallgatások, hírszerzési jelentések, valamint terrorelhárító szakértők elemzései szolgáltak a szerzőnek. Aki elképesztő, dokumentarista pontosságú képet fest a modern társadalom széthullásáról, figyelmeztetve a lehetséges jövőre, hogyan veszhet el az irányítás pillanatok alatt egy államban.
Ártatlan diákok?
A mostani párizsi képsorokat látva szinte beteljesedni látszik az az aggodalom, amely a szerzőben bujkált. Pontosabban nem bujkált, hiszen regényt írt a lehetséges (a szerző szerint törvényszerűen bekövetkező) polgárháborúról, egy nyugati nagyhatalom morális és fizikai széthullásáról. Az ultrarealistának is nevezett mű bevezetőjében a szerző megjegyzi: „Ami Franciaországgal történik, megtörténik majd máshol is.” Ha ennek a riasztó mondatnak a hátteréből nézzük a franciaországi, olaszországi, spanyolországi és más tömegtüntetéseket, aligha hisszük el a mesét, hogy mindez diáklázadás. Mi több (mint a liberális sajtó sugallja), Moszkvában írt forgatókönyv által feltüzelt szélsőbalos mozgalmak próbálkozása a Francia Köztársaság megdöntésére. Ha nem látnánk a riasztó képeket, akár mosolyoghatnánk is az ilyen dajkamesén.
Limoges-ban felgyújtják a történelmi városházát, Marseille-ben betörnek a városházára, és megrongálják a rendőrkapitányságot, Lyonban egy turistairodát gyújtanak fel, Lille-ben megrohamozzák a városházát, és összetörik a berendezést, Párizsról nem is szólva, ahol csatatérré váltak az utcák. Jellemző a helyzetre, hogy miközben az elnök válságstábot hív össze, és több városban kijárási tilalmat rendelnek el, a rendőrszakszervezet feljelenti a kormányt, mert a rendőrök veszélynek vannak kitéve. Ezerszámra tartóztatják le a tüntetőket, százszámra sebesülnek meg a rendőrök. És miközben ezek a szörnyűségek történnek, Emmanuel Macron – akinek a napjai meg vannak számlálva – bombasztikus kijelentéseket tesz arról, hogy Európa nem hátrál meg (értsd: Oroszországgal szemben)! Olyan helyzetben játssza a hős honvédőt, amelyben a saját országa társadalmi feszültségeit, robbanását sem képes kezelni.
De nem csak Franciaországban csaptak magasra az indulatok lángjai, hiszen ezzel egyidejűleg olasz nagyvárosokon, sőt Albánián is erőszakhullám söpör végig, ami már nem magyarázható a lázongó diákok elégedetlenségével. Bár a mozgatórugók nem azonosak (leggyakoribb az elszegényedés), az egész úgy fest, mintha összehangolt támadás készülne Nyugat-Európa ellen. Nehéz letagadni, hogy a maszkos, boltokat fosztogató, egész utcákat lángba borító hordák tombolása egy évtizedek óta tartó liberálbolsevik bevándorláspolitika eredménye, amire csak ráerősít az oroszfóbiás balos politika által összegrundolt energiaválság.
A Macron-féle keménykedés sajnos nem csak verbális, nem csupán politikai nyilatkozat. Franciaország felgyorsítja a rakétaszállításokat, erősíti az ukrán légvédelmet, bővíti a dróntechnológiai együttműködést, a műholdas felderítést. Ez már nem egyszerű segítségnyújtás. A tévelygések színjátékában Macronnál talán csak a jelenlegi német kancellár mondott elképesztőbb badarságot. Szerinte Németországra az orosz dezinformációs kampány és a hibrid támadások jelentik a legnagyobb veszélyt. Merz kancellár valószínűleg régen járhatott boltban, nem ő tankolja a gépkocsiját, de az utcára kerülő emberek egyre nagyobb tömegével sem vált naponta szót. Nyilván kerüli a köztereket, és nem utazik metrón. Különben nem mondana ilyen szamárságokat.
Beérett a gyümölcs
Akárhogy is, beérni látszik a nyugati willkommenskultur gyümölcse. Az ember már csak azt nem érti, mi vezérli a francia, német, spanyol, a svéd meg a többi kormányt, hogy mindenütt ellenségképet lát, csak ott nem, ahol valós a veszély. Hogy meddig tűri még az európai polgár ezt az ámokfutást. És gyakran jut eszembe Ortega y Gasset híres műve, A tömegek lázadása. Ortega arra figyelmeztetett, hogy a tömegek hatalomra jutása és a minőség, az intellektus, valamint a kiválóság (elit) háttérbe szorulása a kultúra és a civilizáció hanyatlásához, új típusú barbársághoz vezet. A modern ember természetesnek veszi a technikai vívmányokat és a jólétet, de elfelejti, hogy ezek mögött fegyelem, alkotómunka és szellemi teljesítmény áll. Ortega mindezt 1930-ban írta, tehát közel száz éve, amikor még alig volt nyoma Európa megszállásának. Azóta nem lett élhetőbb hely a világunk.
Megjelent a MAGYAR7 44. számában.
