Többen megsebesültek iskolai lövöldözésben Törökországban
Egy diák tüzet nyitott egy középiskola közelében a nyugat-törökországi Manisa tartományban, és több embert megsebesített kedden; a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették - közölte a tartományi kormányzói hivatal.
A tájékoztatás szerint a lövöldözés a Turgutlu járásban, az Inci Üzmez Szakképző és az Anatóliai Műszaki Középiskola közelében történt.
Az incidensben legalább nyolcan sérültek meg, köztük diákok is.
A kormányzói hivatal közlése szerint a hatóságok helyi idő szerint röviddel reggel nyolc óra előtt kaptak bejelentést a lövöldözésről. A gyanúsítottat elfogták, az ügyben vizsgálat indult.
A török NTV televízió beszámolója szerint a sérültek közül ketten válságos állapotban vannak.
A Halk TV úgy értesült, hogy a feltételezett támadó egy fiatalkorú.
Akin Gürlek igazságügyi miniszter X-en azt közölte, hogy legalább 11 ember sérült meg, közöttük ketten súlyosan. Az első jelentések nyolc sérültről szóltak, és közülük kettő állapotát válságosnak nevezték.
Az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint a rendőrség a gyanúsított apját, anyját és nagyapját is őrizetbe vette. Állítólag a nagyapa használta a tett elkövetéséhez használt fegyvert. Gürlek szerint vizsgálják, hogyan kerülhetett a fegyver a támadó kezébe, és hogy a szülők megsértették-e felügyeleti kötelességüket
A támadás indítéka egyelőre nem ismert.
Törökországban az idén tavasszal két halálos iskolai lövöldözés is történt. A mostani eset egy áprilisi, Törökország délkeleti részén történt iskolai támadásra emlékeztet. Akkor egy 14 éves fiú lövöldözni kezdett, és kilenc osztálytársát, valamint egy tanárnőt megölt. A lövöldöző is életét vesztette a támadás során. A nyomozók szerint apja fegyverét használta. A szülők szeptember eleje óta állnak bíróság előtt.
Az akkori esetek nyomán a hatóságok a 2026-2027-es tanév kezdetére szigorították az iskolák biztonsági intézkedéseit és a fegyvertartás szabályait.
Halálos áldozatai vannak a Japánt sújtó tájfunnak