2021. február 8., 14:23

Többen meghaltak az indiai gleccserszakadásban

Az indiai gleccserszakadásnak és az általa előidézett lavinának, villámárvíznek 19 halálos áldozata már biztosan van, mert ennyi holttestet megtaláltak, és még legalább 180 embert eltűntként tartottak nyilván hétfőn, közülük több tucatnyit, aki egy alagútban rekedt.

gleccserszakadás India
Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: TASR / AP

A természeti katasztrófa vasárnap történt a himalájai Uttarakhand államban.

Megrongálódott az Alaknanda folyón megépített két vízerőmű és öt híd. Több út járhatatlanná vált, és több falu lakosait evakuálni kellett.

A legtöbb halálos áldozat, illetve eltűnt feltehetőleg az erőművek alkalmazottja,

de sikerült megmenteni 25 embert - közölte hétfőn az állami rendőrség vezetője.

Legalább 34 munkás az egyik erőmű 2,5 kilométer hosszú alagútjában rekedt,

amelynek bejáratait eltorlaszolta a lezúdult jég, sár és kő - tette hozzá az indiai erőművekért felelős miniszter.

„Hetven méternyire már sikerült bejutni az alagút belsejébe, de 180 méter még hátravan egy kanyarig, ahová remélhetőleg nem jutott be a törmelék, és ahol embereink vannak.

Kommunikálni egyelőre nem tudunk velük

- tette hozzá.

A mentésben állami és szövetségi katasztrófamentők, rendőrök és katonák is részt vesznek, összesen mintegy kétezer ember.

A gleccserszakadás okát egyelőre nem tudják, többféle lehetséges magyarázat van rá. Környezetvédők szerint a baj oka lehet a térség túl gyors infrastrukturális fejlesztése és a klímaváltozás is.
gleccserszakadás India
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.