Több személyt elfogtak, akiknek közük lehet a múlt heti görögországi tűzhöz
A görög rendőrség elfogott öt gyanúsítottat, akiknek a hatóságok szerint közük volt ahhoz, hogy a múlt héten porig égett a moriai menekülttábor a görögországi Leszbosz szigetén - jelentette be kedden az athéni kormány.
Mihalisz Hriszohoidisz polgári védelmi miniszter arról is beszámolt, hogy
további egy embert még keresnek.
Részleteket nem árult el.
A 12 000 embernek otthont adó tábor a múlt héten égett le.
Helyette a kormány egyelőre sátortábort állított fel és bejelentette, hogy akik nem hajlandóak odaköltözni, azok nem kaphatnak menekültstátust.
Notisz Mitarahi görög migrációügyi miniszter kedden azt is kijelentette, hogy a hatóságok akár erőszakkal is készek átvinni a hajlék nélkül maradt embereket a sátortáborba.
Sokan azért nem akarnak odamenni, és
inkább a szabad ég alatt tengődnek, mert attól tartanak, hogy hosszú hónapokra a sátortáborban ragadnak.
Egyelőre az 5000 férőhelyes átmeneti táborban mintegy 800 ember van.
Mitarahi közölte, hogy
továbbra is folynak az erőfeszítések, hogy a hajléktalanná vált emberek önként költözzenek be a sátrakba.
„De ha a szép szó nem használ, akkor be kell vetnünk a rendőrséget. Kötelesek átköltözni az új táborba” - hangoztatta a miniszter a Mega TV görög csatornának.
Mitarahi egyúttal elismerte, hogy
a telet várhatóan sátrakban kell tölteniük a táborlakóknak,
mert az új, állandó létesítmény felépítéséhez várhatóan legalább hat hónapra lesz szükség.