2021. november 23., 16:16

Több mint négy évtizedes mélypontra csökkent a születési arány tavaly Kínában

Az ezer lakosra jutó születések száma az elmúlt 43 év legalacsonyabb szintjére csökkent tavaly Kínában, tovább fokozva az elöregedő társadalom hatásai miatti aggodalmakat.

Kína kisgyerek
Fotó: unsplash.com

A China Daily című kínai lap kedden a múlt hétvégén kiadott, 2021-es statisztikai évkönyvre hivatkozva azt írta, hogy

tavaly Kínában minden ezer emberre 8,52 születés jutott, ami a legalacsonyabb születési arány volt 1978 óta.

A születési és halálozási arány különbségét jelentő természetes népességnövekedés aránya ezer emberre vetítve 1,45-re zsugorodott, ami szintén az elmúlt 43 év legalacsonyabb adata volt.

Csaj Csen-vu, a pekingi Zsenmin Egyetem népességkutató központjának vezetője a China Daily szerint úgy vélekedett, hogy

a csökkenő születési arány hátterében elsősorban a szülőképes korú nők számának visszaesése, valamint a hanyatló gyermekvállalási kedv áll.

A szakértő előrejelzése szerint a koronavírus-járvány a tavalyi év után 2021-ben is rányomhatta bélyegét az ország születési arányának alakulására.

A társadalom elöregedésének, valamint a születési arány visszaesésének orvosolására a kínai kormányzat az utóbbi időben egy sor intézkedést hozott. Egy májusi döntés alapján például már engedélyezett a három gyerek vállalása páronként, a családokat pedig egyebek mellett adókedvezményekkel, és az óvodai, iskolai, valamint lakhatási szolgáltatások könnyebb elérhetőségével támogatják.

A statisztikai évkönyv szerint a születési arány mellett a házasságkötések száma is visszaesett 2020-ban.

Ezzel ráadásul a hetedik egymást követő évben regisztráltak csökkenést. Tavaly 8,14 millió pár kelt egybe Kínában, 1,13 millióval kevesebb, mint 2019-ben. A trend várhatóan az idén is folytatódni fog, a polgári ügyek minisztériumának adatai szerint ugyanis az első három negyedévben a házasságkötések száma 17,5 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszaki adattól.

Egy, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szervezet alá tartozó kutatóközpont felmérése szerint különösen a fiatal nők körében alacsony a házasodási kedv.

A 2900, 18 és 26 év közötti fiatal bevonásával készült felmérés női válaszadóinak 45 százaléka jelezte, hogy nem kíván házasodni, vagy még bizonytalan ezzel kapcsolatban. A férfiak között ugyanez az arány 24 százalékos volt. A felmérést végző kutatók szerint a jelentős különbség hátterében a gyermekvállalásnak a nők karrier- és fejlődési lehetőségeit érintő, negatív hatása állt.

A múlt évben csökkent mindazonáltal a válások száma is Kínában,

miután bevezettek egy olyan rendelkezést, amely szerint a válókereset benyújtását követő 30 napon belül a keresetet a házaspár bármelyik tagja visszavonhatja. Tavaly 4,34 millió házasságot bontottak fel Kínában 361 ezerrel kevesebbet, mint 2019-ben.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!