2020. április 7., 13:21

Tíz újszülött fertőződött meg, majd vitte haza a koronavírust Temesváron

Tíz újszülött fertőződött meg az új koronavírussal az elmúlt napokban egy temesvári szülészeten - jelentette be kedden a romániai stratégiai kommunikációs törzs. Egyik újszülött édesanyja sem bizonyult fertőzöttnek.

újszülött
Fotó: Pixabay.com

Az újszülöttektől és édesanyjuktól több nappal ezelőtt vettek mintát, melyet hétfőn elemeztek. Ekkorra már kilenc újszülött és édesanyjuk elhagyta a kórházat.

A kialakult helyzet miatt a tisztségéből azóta leváltott

Temes megyei tisztifőorvos és a kórház igazgatója egymást okolta.

Nelu Tataru egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: egy héttel ezelőtt derült ki, hogy a szülészet személyzetéből vannak, akik megfertőződtek. Ekkor a kórház teljes személyzetétől, valamennyi kismamától és csecsemőtől mintát vettek.

E minták kielemzésének az eredményei azonban csak 5-6 nap késéssel érkeztek meg. Ez idő alatt a fertőzött újszülötteket már hazavitték a szüleik.

A kórházban átfogó járványtani vizsgálat kezdődött.

A Digi24 hírtelevízió szerint a kórházban az egészségügyi személyzet 13 tagjánál és 12 páciensnél állapították meg a fertőzést.

A híradás szerint a szülészetre egy nővér útján került a kór, akinek a férje mentőszolgálatosként fertőződött meg.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!