2020. december 4., 14:15

Telefonon szólította fel lemondásra a kormányfőt a megválasztott moldovai elnök

A megválasztott moldovai elnök pénteken telefonon szólította fel lemondásra Ion Chicu miniszterelnököt és kormányát.

Moldova - Ion Chicu, Maia Sandu
Ion Chicu miniszterelnök, Maia Sandu megválasztott államfő

Maia Sandu a Facebook közösségi oldalán azt írta: közölte Chicuval, hogy a kormány által benyújtott költségvetés nem képes segítséget nyújtani az állampolgároknak, éppen ellenkezőleg, olyan sémákat tartalmaz, amelyekből korrupt képviselők továbbra is pénzeket fognak kivonni.

Hozzátette, hogy új törvényhozásra és új kormányra van szükség. A kabinet távozása a legrövidebb út a cél eléréséhez.

Korábban Sandu december 6-ra tiltakozó tömegmegmozdulást hirdetett a főváros, Chisinau főterére azzal a követeléssel, hogy oszlassák fel a parlamentet.

Igor Dodon távozó államfő, akinek megbízatása december 23-án jár le, ugyanakkor azt mondta, hogy a kormány, élén Ion Chicuval nem mond le, ahogy azt Sandu követeli. Helyette azt javasolta, hogy az Európa-barát pártok a törvényhozásban kezdeményezzenek bizalmatlansági indítványt a kormány ellen.

A moldovai központi választási bizottság Sandut hirdette ki a novemberi elnökválasztás győzteseként. A választás végleges eredményét, valamint az új elnök mandátumát december 10-én erősíti meg az alkotmánybíróság, az új elnök beiktatása pedig december 24-én lesz.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.