Szomáliában a hadsereg visszaverte az al-Shabaab fegyvereseinek támadását az ország középső részén
A szomáliai hadsereg hétfőn visszaverte az al-Shabaab terrorszervezethez tartozó fegyveresek támadását az ország középső részén lévő Galgaduud körzetben lévő támaszpont ellen - közölte a kelet-afrikai ország védelmi minisztériuma.

A hadsereg a nemzetközi erők által is használt bázis mellett, Qayib településnél csapott össze a terroristákkal - tájékoztatta a tárca szóvivője, Abdullahi Ali Anod a SONNA szomáliai állami hírügynökséget.
A körzetben található Bahdo városának egyik katonatisztje, Ahmed Hassan telefonon azt közölte a sajtóval, hogy
a terroristák két, autóba rejtett pokolgépet is bevetettek, majd összecsapások bontakoztak ki köztük és a kormányerők között.
Egyelőre nem tudni, hányan haltak meg a rajtaütésben, és az al-Shabaab sem reagált a minisztérium bejelentésére.
Galgaduud körzetet a múlt héten, az al-Shabaab ellen néhány hónapja indított offenzíva keretében foglalta vissza a hadsereg a terroristáktól.