2021. január 7., 07:18

Súlyos belpolitikai válság az Egyesült Államokban. Négy áldozata van a washingtoni zavargásoknak

Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump távozó elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg, így helyi idő szerint szerdán este folytatódott az elektori szavazatok hitelesítése.

Fotó: TASR

Paul Irving, a képviselőház illetékes tisztségviselője arról számolt be, hogy a hatóságok kiszorították a tiltakozókat a Capitoliumból, a törvényhozók így elhagyhatták az irodáikat.

Ezt követően az épület környékéről is kiszorították a tüntetőket a nemzeti gárda részvételével.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke bejelentette, hogy a kongresszus folytatni fogja az elektori szavazatok hitelesítését, amit félbe kellett szakítani. "Teljesíteni fogjuk célunkat" - fogalmazott.

Eközben a rendőrség szóvivője azt közölte, hogy a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. Az ügyben vizsgálat indult. Három másik ember is meghalt, haláluk okát egyelőre nem közölték.

A Demokrata Párt és a Republikánus Párt székházánál is csőbombát találtak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint.

Ötvenkét embert vettek őrizetbe az eseményekkel kapcsolatban, harmincat pedig az elrendelt, este 6 órai kijárási tilalom megsértése miatt.

Donald Trump a legfrissebb Twitter-üzenetében "kiváló hazafiaknak" nevezte a demonstrálókat.

Mike Pence alelnök később elítélte az erőszakot, amely szerinte soha nem vezethet győzelemre, illetve a munka folytatására szólított fel.

George W. Bush volt republikánus amerikai elnök is elítélte a történteket. "Visszataszító és szívszorító látvány volt. Banánköztársaságokban vonják így kétségbe a választási eredményeket, nem a mi demokratikus országunkban" - írta.

Mitt Romney republikánus szenátor, egykori elnökjelölt pedig úgy vélekedett, hogy az erőszak "egy önző ember sértett büszkeségének, illetve az általa szándékosan félreinformált emberek dühének" következménye.

Barack Obama korábbi demokrata párti elnök hangsúlyozta, hogy "hatalmas gyalázatként és szégyenként fog bevonulni ez a nap az ország történelmébe", az erőszakot pedig a jelenlegi elnök szította a választási eredménnyel kapcsolatos "alaptalan hazugságaival".

Hasonlóan nyilatkozott Bill Clinton volt elnök is, aki szerint Trump "gyújtotta be" a példa nélküli megmozdulás tüzét.

Stephanie Grisham, a first lady, Melania Trump kabinetfőnöke a zavargások miatt bejelentette azonnali hatályú lemondását.

A washingtoni eseményekkel párhuzamosan több más városban is tüntettek Trump hívei szerte az Egyesült Államokban, például Atlantában és Salemben.

A Facebook és a Youtube internetes portálok törölték a Trump által feltöltött videót, amelyben távozásra szólította fel a támogatóit a Capitoliumról, mivel úgy ítélték, hogy abban hamis állítások hangzottak el a választások tisztaságával kapcsolatban.

A Facebook és az Instagram később egy napra blokkolta az elnök oldalát a szabályok megsértésére hivatkozva. A Twitter pedig 12 órára zárolta Trump fiókját, miután szerdán három bejegyzésének törlését is kezdeményezték amiatt, hogy "erőszakra buzdíthatnak".

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.