2020. április 6., 14:38

Spanyolországban öt napja csökken az új fertőzöttek és a halálos áldozatok száma is

Spanyolországban már ötödik napja csökken az új típusú koronavírus napi fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak száma - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adataiból.

Spanyol koronavírus
Illusztráció
Fotó: AFP

Az elmúlt egy nap során 4273 új esetet szűrtek ki, vasárnap 6023, szombaton 7026 embernél igazolták a SARS-CoV-2 vírust. Összesen már 135 032 ember tesztje lett eddig pozitív az elmúlt több mint két hónap alatt.
Az elhunytak száma 637-tel emelkedett hétfőn a vasárnapi 674 és a szombati 809 után. A vírus okozta Covid-19 megbetegedésbe 4273-an haltak bele. A legelső halálesetről március 3-án számolt be a szaktárca, az áldozat még február közepén veszítette életét ismeretlen eredetű tüdőgyulladás miatt, és csak utólag igazolták nála a fertőzést.

Az egészségügyi intézmények leterheltségének növekedési üteme is mérséklődni kezdett, a kórházi kezelésre szoruló páciensek száma 918-cal emelkedett a vasárnap 1132 és a szombati 975 után. Eddigi számuk összesen 59 662.

Intenzív osztályra 70-en kerültek az országban az elmúlt 24 órában. Egy nappal korábban 328, két nappal ezelőtt 116 beteget helyeztek át az intenzív osztályra, összesen pedig 6931-en vannak ott.

A fertőzést követően 2357 embert nyilvánítottak egészségesnek egy nap alatt, ez a szám vasárnap 3861, szombaton 3706 volt, összesen pedig elérte a 40 437-et a gyógyultak száma.

A legtöbb azonosított eset, 38 723 a madridi autonóm közösségben van, amelyet Katalónia és Kasztília-La Mancha követ 26 824 és 10 602 fertőzöttel. A napi új esetek száma is ezekben a tartományokban a legmagasabb.

A koronavírus jelenléte az országban az észak-afrikai exklávékban a legalacsonyabb, Mellilában és Ceutában is 83-83 fertőzöttet regisztráltak.

María José Sierra, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ epidemiológusa madridi online sajtótájékoztatóján elmondta: az ország összes tartományában csökkent a járvány terjedésének üteme, a napi esetszám emelkedése átlagosan 3 százalék volt.

A fertőzöttek között 19 ezer egészségügyi dolgozó van, akiknek 20 százaléka már felépült. 10 százalékuk szorult kórházi kezelésre.

Az orvosok és ápolók közül 12-en hunytak el a vírus okozta Covid-19 következtében.

A sajtótájékoztatón elhangzott: az elmúlt 24 órában a csendőrök és a rendőrök 100 embert vettek őrizetbe a járványügyi szabályok megszegése és a hatóságoknak való ellenszegülés miatt, továbbá több mint tízezer esetben tettek feljelentést. Például azért, mert egy társaság a húsvétot ünnepelte egy vendéglátóhelyen, vagy mert egy beteg hazaszökött egy madridi kórházból.

A szigorú korlátozásokkal járó szükségállapot több mint három hete alatt összesen 1775 szabálytalankodót állítottak elő, és mintegy 200 ezer feljelentés tettek, nem egyszer ugyanazon személyek ellen.

Spanyolországban várhatóan a parlament a héten meghosszabbítja az oktatási intézmények bezárásával és lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapotot április 25-ig. A spanyol kormány keddi ülésén fogadja el az erről szóló javaslatát és terjeszti be a törvényhozás elé.

A kabinet ígérete szerint ezen a héten egymillió koronavírus-gyorstesztet osztanak szét az ország tartományai között azzal a céllal, hogy megkezdjék a létfontosságú ágazatokban dolgozók, többek között orvosok, ápolók, rendőrök, idősgondozók tömeges szűrését, hogy azonosítsák a tünetmentes fertőzötteket is.

Az így felismert esetek számára külön karantént alakítanának ki, ezért a központi kormány arra kérte az autonóm kormányokat, hogy készítsenek listát azokról a lehetséges helyszínekről, ahol a kórházi ellátást nem igénylő eseteket elszigetelve elszállásolhatják.

A dél-európai ország 17 tartományából 11-ben jelentették már be, hogy a felsőoktatási félév távoktatásban fog befejeződni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.