Salvini és Conte versenye egyszerre folyik a bíróságon és a kormánypalotában

2020. december 12., 12:04
ma7 | MTI

A mindenkori olasz kormány migrációs politikájának "tisztázására" törekszik a szicíliai Catania bírósága azon a szombati tárgyaláson, amely a második ülés az úgynevezett Gregoretti-ügy előzetes eljárásában, és amelynek vádlottja Matteo Salvini volt belügyminiszter. Ezzel egy időben Salvini bejelentette, hogy tárgyalni akar Giuseppe Conte miniszterelnökkel a kormányzás jövőjéről.

Conte-Salvini
Fotó: Archívum
Giuseppe Conte - Matteo Salvini

Salvini, aki az ellenzéki Liga párt vezetője, az ülésterembe való belépése előtt úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy nyugodt, és felelőséget vállal minden döntéséért, amelyet belügyminiszterként az illegális bevándorlás megállítása érdekében hozott.

Hozzátette: ki fog derülni a tárgyaláson, hogy az őt követő belügyminiszter hozzá hasonlóan járt el a migránshajókkal szemben.    

Megvédtem a hazámat, és az én belügyminiszterségem alatt nem vesztek emberek a tengerbe

- jelentette ki Salvini.

Jelentős fordulat vagy döntés nélküli ülés várható a cataniai Bicocca börtön bunker-tárgyalótermében, a Gregoretti-ügy október 3-án indult előzetes eljárása második ülésén.

Az ügy középpontjában a Gregoretti hadihajó áll, amelynek tavaly július végén öt napig várakoznia kellett, mielőtt a fedélzetére vett 131 migránst kiengedték a partra.

Salvinit egyebek között hivatali hatáskörrel való visszaéléssel, nemzetközi konvenciók megsértésével és a bevándorlók személyi szabadságának korlátozásával vádolják.

Tavaly júliusban, az első Conte-kormány idején Salvini volt a belügyminiszter, a kormányváltás szeptemberben történt úgy, hogy a Salvini vezette Ligát kizárták a kormányból.

A cataniai vizsgálóbíró meghallgatja Danilo Toninellit, a kikötőkért felelős volt közlekedési és infrastrukturális minisztert, valamint Elisabetta Trentát, a védelmi tárca volt vezetőjét. Tanúként idézték be a miniszterelnököt is, de ő azt kérte, hogy a bíró a kormánypalotában hallgassa meg őt, amire valószínűleg jövőre fog sor kerülni, tovább húzva az előzetes eljárást.

Salvini védőügyvédjei nyilvánosságra hozták a bíróságra benyújtott dokumentumokat, amelyek tanúsítják, hogy a volt belügyminiszter kormánya migrációs intézkedéseivel összhangban cselekedett, amikor 2019 nyarán több olyan olasz katonai és külföldi civilhajót feltartóztatott, amely előtte migránsokat vett a fedélzetére, és ahhoz kötötte partra lépésük engedélyezését, hogy megállapodás születik az illetők szétosztásáról több európai tagállam között.

A védelem bizonyítékként mutatja fel Conte tavaly év végi sajtótájékoztatójának videofelvételét, amelyen az akkor már Salvini nélkül kormányzó miniszterelnök kijelentette:

először meg kell állapodni a szétosztásról, és a migránshajók csak azt követően köthetnek ki.

A mostani eljárás érdekességének számít a bíróság azon rendelkezése, miszerint részletesen meg kívánják vizsgálni azokat a kormánydöntéseket, amelyeket tavaly nyár óta, de főleg Salvini távozása után hoztak az olasz partokhoz érkező migránsokkal kapcsolatban. Sajtóértesülések szerint száznegyven hajóról van szó.

A bíróság tisztázni akarja, mennyire volt következetes az első és a második Conte-kormány migrációs politikája, de a vizsgálat kiterjed a korábbi baloldali kormány azon megállapodására is, amelyet 2017-ben kötött civilszervezetekkel, és amely éppen a migránsokat szállító hajóik kikötésének feltételeit érintette.

Salvininak szintén szombaton kellene megjelennie egy másik tárgyaláson is a szicíliai Palermo bíróságán, de az ütközés miatt ügyvédjei kérték annak elhalasztását. Ez a per az Open Arms civilszervezet hajóját érinti, amelyet 2019 augusztusában huszonegy napig várakoztattak 163 bevándorlóval a fedélzetén.

A bírósági eljárással egy időben Salvini és Conte politikai versengése áthelyeződött a kormánypalotába. Elemzők szerint

a második Conte-kormányt az azt alkotó baloldali Demokrata Párt (PD) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) belülről bomlasztja, a tét a 209 milliárd eurós európai gazdasági helyreállítási alap felhasználása.

Salvini ezzel kapcsolatban közölte:

ha kormányválság alakul ki, ne szakértői kormány alakuljon a következő parlamenti választásig, amely előrehozott is lehet, hanem alakuljon meg a jobbközép erők diktálta feltételekkel a nemzeti egységkormány, amely végrehajtana egy helyreállítási programot.

A Salvini-Conte találkozó a jövő héten várható. Elemzők szerint

Conte ezért is mondott le a szombati bírósági megjelenésről, ideiglenes békejobbot nyújtva Salvininek.

Kövesse facebook oldalunkat is!