Magyar7 - 2024/31.
Magyar varázsmeséink nyomában, népfogyatkozás helyett néptölte és párizsi reményeink
Magyar7 - 30. száma
2023. október 8., 20:27

Rengeteg halottja van az afganisztáni földrengésnek

A vasárnap közzétett legfrissebb hivatalos adatok szerint több mint 2400 ember halt meg abban a heves földrengésben, amely szombaton sújtotta Afganisztán nyugati részét, jelentős károkat is okozva.

földrengés - Afganisztán
Fotó: TASR

Dzsanan Szajík, a katasztrófavédelmi minisztérium szóvivője szerint a halálos áldozatok száma 2445-re emelkedett, míg több mint kétezren megsérültek.

Zabihullah Mudzsahid tálib kormányszóvivő az X közösségi portálon a helyi katasztrófavédelmi ügynökségre hivatkozva korábban még azt írta:

2053 mártír halt meg 13 faluban. 1240 ember megsérült. 1320 ház teljesen megsemmisült."

A heráti egészségügyi hatóságok Danis nevű tisztségviselője arról számolt be, hogy a kórházakban segítségért jelentkező legtöbb sérült nő és gyermek. Hozzátette, hogy a holttesteket különböző helyekre, katonai támaszpontokra, illetve kórházakba szállították.

A közösségi médiában megjelent felvételeken látható volt, hogy a heráti központi kórház előtt ágyakat helyeztek ki, hogy megbirkózhassanak a sérültek tömegével.

Szuhail Sahín, a tálib vezetés Katarban működő politikai irodájának vezetője közleményben tudatta, hogy ivóvízre, élelmiszerre, gyógyszerekre, ruhákra és sátrakra van égető szükség az emberek ellátására és a mentési munkálatokhoz.

A 6,3-as erősségű földrengést, amely szombaton Herát városától 30 kilométerre északnyugatra történt, nyolc erős utórengés követte.

A Zindadzsan körzetben lévő Szarboland faluban házak tucatjai dőltek romba - számolt be az AFP újságírója szombatra virradó éjszaka.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint Herát tartomány legalább tizenkét falujában több mint 600 ház semmisült meg vagy rongálódott meg részlegesen; 4200 embert érintett valamilyen módon a földrengés.

Az összes ház összedőlt, vannak családok, amelyekről nincs hírünk - mondta egy túlélő, a 42 éves Basír Ahmad.

A WHO szombaton arra figyelmeztetett, hogy

az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog a keresési és mentési műveletek folytatásával".

Az Afganisztán kulturális fővárosának számító Herátban az első rengés után sok lakos és boltos elmenekült az épületekből.

A heráti középkori minaretek is szenvedtek károkat. Felvételeken repedések és leesett csempék láthatók.

A közép-ázsiai országot gyakran sújtják földrengések, különösen a Hindukus hegységben, közel ahhoz a ponthoz, ahol az eurázsiai és az indiai tektonikus lemezek találkoznak.

Tavaly júniusban egy 5,9-es erősségű földrengés, amely az elmúlt közel 25 év legsúlyosabb földrengése volt Afganisztánban, több mint ezer ember halálát okozta, és több tízezer embert tett hajléktalanná az elszegényedett délkeleti Paktika tartományban.

Afganisztán már most is súlyos humanitárius válsággal küzd, amióta a tálibok 2021-ben visszatértek a hatalomba, és ezt követően kivonták a nemzetközi segélyeket az országból.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.